Juszt: Orbán nyílt színen hazudtolta meg Putyint

„Nem hiszem, hogy egy barátságnak túl jót tesz, ha az egyik fél a nyílt színen hazudtolja meg a másikat. Márpedig Orbán a nemzetközi sajtótájékoztatón hazudtolta meg Putyint” – írja Juszt László a Facebook-oldalán, majd hozzáteszi:

„A kérdés így hangzott:

A zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésükön volt-e szó a paksi projekt hitelszerződéséről?

Mit válaszolt Orbán?

„Ez nem szerepelt napirenden. Kétségkívül Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzete a nemzetközi térben sokat javult az elmúlt időszakban, de nekünk van egy megállapodásunk Oroszországgal, az egy jó megállapodás, és azt nem akarjuk kockáztatni, hanem annak a végrehajtására törekszünk”.

És mit válaszolt Putyin?

„Például, ami a paksi atomerőmű projektet illeti, ugye, 12 milliárdot, mondtam, hogy ennek a 80 százalékát orosz hitelből terveztük biztosítani. Tájékoztattam Orbán miniszterelnök urat a további lehetőségekről is, akár a 100 százalékát is készek vagyunk hitelezni, de akkor persze meg kell változtatni a megállapodások passzusait.”

Szóval…? Hogy ismét egy klasszikust idézzek: „Akkor ezt itt most így, hogyan…?” – teszi fel a kérdést a közíró.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!