A Jobbik vaktölténnyel durrogtat?

kép: 24.hu

A Jobbik nem jelölt senkit köztársasági elnöknek, mivel szerintük mindenki esélytelen a Fidesszel szemben, döntésükben szerepet játszhat az is, hogy a párt nem tudott volna összegyűjteni 40 támogató-jelölő aláírást a Parlamentben, így inkább elengedték az egészet, és élesen bírálnak mindenkit.

Volner János a párt frakcióvezetője elmondta, hogy a Jobbik nem kíván államfő-jelöltet állítani, mert nem vesznek részt a „színjátékban” így várhatóan a Parlament két jelölt közül választhat majd, a kormánypártok által támogatott Áder János és a baloldal-LMP jelölt Majtényi László közül, jelen pillanatban ők a két várományos a köztársasági elnöki posztra.

Majtényi László mögé pénteken állt be az LMP is, így a jelöléshez szükséges 40 parlamenti képviselő aláírása is összegyűlt.

A Jobbik számára a kívülmaradás maradt, emellett hozzátették, hogy az emberek kezébe kellene adni a köztársasági elnök megválasztásának lehetőségét – országos referendumon.

Ezt az MSZP által már 1990-ben javasolt fordulatot vetette be a párt indokolva a távolmaradást – azonban a Parlamenti pártok vélhetően nem hülyék, mindenki tudja, hogy jogilag ez nem megoldható, hiszen az államfő megválasztását az Alaptörvény az Országgyűlés hatáskörébe rendeli, így az csak a Fideszen múlhat, hogy változtat-e ezen, márpedig a kormánypártok ezen nem terveznek ilyet.

Volner megvádolta a Majtényi mögé legutoljára beálló LMP-t „politikai paktumok” mentén zajló elvtelen viselkedéssel, pedig az ellenzéki pártokon átívelő összefogásból a Fidesszel szemben állított, egyetlen esélyes jelölésétől csak a Jobbik maradt távolt.

Volner szerint egyébként Magyarországon ma csak abból lehet államfőjelölt, „akinek Viktor engedi”.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!