Gyanús kifizetés a TEK-nél: a rendőrség nyomoz

A TEK egyik épületének felújítása körül talált gyanús dolgokat a belső ellenőrzés.

Hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen egy olyan ügyben, amely a Terrorelhárítási Központ egyik közbeszerzésével kapcsolatos – tudta meg az Index.

Az értesülést a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea is megerősítette. A TEK főigazgatója, Hajdu János tett feljelentést, miután „belső ellenőrző tevékenysége során tárt fel néhány gyanús és feltehetően jogellenes cselekményt gazdasági területen”.

Rendészeti forrásból a lap úgy tudja, hogy a belső vizsgálat egy olyan, több tízmillió forintos beruházásnál bukkant törvénytelenségekre, ami egy TEK-es épületfelújítással kapcsolatos – a gyanú szerint a TEK gazdasági vezetésének egyik tagja fiktív munkálatokért is fizetett egy külsős cégnek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!