Eszenyi Enikő kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Makó, 2017. január 29. A Páger Antal-színészdíjjal elismert Eszenyi Enikõ Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznõ a díjátadón a makói Hagymaházban 2017. január 29-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Eszenyi Enikő kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája – úgy döntött, hogy idén Eszenyi Enikő veheti át az elismerést, “Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását.

Eszenyi Enikő a színészettel Debrecenben az agrártudományi egyetem irodalmi színpadán ismerkedett meg, a színművészetin Horvai István és Kapás Dezső osztályába került. Már a második év után a Vígszínházban végezte gyakorlatát, ahol együtt játszhatott mások mellett Páger Antallal is. Első nagy feladatát a Sándor Pál által rendezett Ragyogj, ragyogj csillagomban kapta, majd sok nagy klasszikus női szerep várt rá. A társulat gyorsan befogadta, hat év után 1989-ben megkapta a Ruttkai-díjat, amelyről a művészek mindig titkos szavazással döntenek.

Alig múlt harminc, amikor elkezdett rendezni, a Leonce és Lénát állította színpadra a Budapesti Kamaraszínházban, másodikként pedig már a West Side Story következett a Vígszínházban. Pozsonyban és Prágában bemutatott Shakespeare-rendezéseivel is komoly szakmai és közönségsikert aratott, 2009 őszén pedig már igazgatóként Othellót vitte színre a Vígszínházban.

Huszonöt nagyjátékfilmben és legalább ennyi tévéfilmben szerepelt. Munkásságát Jászai- ás Kossuth-díjjal ismerték el, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét.
Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Rudolf Péter, Cserhalmi György, Gáspár Sándor és Udvaros Dorottya részesült az elismerésben, tavaly pedig Csuja Imre kapta a díjat.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás