2010: Lázár (szégyen)listája

Kép forrása: nol.hu

2010-ben, a friss választási győzelem mámorában Lázár János Hódmezővásárhely – még – polgármestere úgy döntött, hogy készít egy listát. Na nem Schindlerét, hanem azokét, akik annyit is érnek, amennyiük nincs.

Amint az internet aljas trolljai szokták: azon helyi lakosok adatait hozta nyilvánosságra, akik Lázár véleménye szerint szerint nem működtek együtt a szociális osztállyal, azaz például “nem vették át az ebédjegyet” vagy “nem vállalták a felajánlott közcélú munkát”.

Akkoriban még nem bájologta végig csütörtökönként a magyar sajtót kormánybonvivánként a leendő miniszter, nem vacakolt sokat sem az adatvédelmi jogokkal, de a legkevésbé az emberiesség elemi követelményeivel. Kihelyeztette a város honlapjára mindazok szégyenlistáját, akik szociális segélyből éltek, de általa vélelmezetten visszaéltek – köztük beteg, elhunyt polgártársai nevét is a polgárok mestere.

lista

Több mint 300 emberét – ami Spártáért elég volt, de Lázárnak kevés.

Hiába tiltakozott azonnal Joóri András adatvédelmi biztos, hogy mindez adatvédelmi aggályokat vet fel, Lázár mindezt lesajnálta frissiben megduzzadt hatalmával és közölte: márpedig a lista marad, míg bíróság nem kötelezi annak eltávolítására, amivel már akkor el is nyerte a Jobbik meleg gratulációját.

Az ombudsmani aggályoskodást a rá jellemző pragmatikus empátiával intézte el: a lista ugyan „nem feltétlenül törvényes”, de visszatartó ereje van. Magabiztosan definiálta az adatvédelmi biztos tevékenységét is a nagyhatalmú polgármester, mondván: az adatvédelmi ombudsman „fordítva ül a lovon”, azok pártján áll, akik folyamatosan megszegik a társadalmi normákat, a jogszabályokat.

A listára már azzal is fel lehetett kerülni, ha valaki nem ment el az ingyenes ebédért.

„Azoknak az adófizető polgároknak, akik tisztességesen dolgoznak és tisztességesen adóznak, joguk van tudni, hogy kik azok, akik az általuk befizetett összegekkel és a szociális segélyezés rendszerével visszaélnek” – indokolta többek között a botrányos döntést Lázár.

„Mi hódmezővásárhelyiek egy olyan világban szeretnénk élni, ahol nem csak a bűnözőknek vannak jogaik.
Mindazoknak, akik környezetüket rendszeresen meglopják; a szociális segéllyel visszaélnek; a szociális segélyt, noha megigényelték, de azt fel nem vették; akik részegen jelennek meg a közcélú munkán; (mindezeknek) nem csak jogaik, hanem a közösség által jogosan elvárt kötelezettségeik is vannak” – írta akkoriban Lázár.

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében pedig a kérelmező egyes adatai Lázár szerint közzétehetők.

Ma már nem mond ilyet.

Pár év múlva vett inkább egy-két repülőjegyet Milánóba és eltapsolt egymilliót a köz pénzéből egy máig lelakatolt mediterrán hétvégére.

A víkenden résztvevők listája egyelőre ismeretlen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!