Ellopták Havas Henrik autóját, de ő taxival vette üldözőbe a tolvajt (videó)

Forrás: nlcafe.hu

A népszerű műsorvezető autóját ellopták, de szerencséjére időben kapcsolt, így taxival kezdte el követni az elkövetőt. A rendőrséget telefonon értesítette, azonban nem várt választ kapott a hatóságoktól – mesélte el a műsorvezető kellemetlen élményét a róla elnevezett Havas a pályán című műsorban az ATV-n.

Azt mondták neki a rendőrök a telefonba, hogy menjen be a kapitányságra, és tegyen feljelentést. A sztorit annak kapcsán mesélte el Havas Henrik, hogy az egyik téma annak a nőnek az esete volt, akit motoros rablók támadtak meg betörve a nő autójának ablakát és kiemelve a nő táskáját.

Az eset 2012-ben történt Budapesten, és azért érdekes, mert a nő a rablók után hajtott, utolérte őket, a motor azonban felborult és az egyik bűnöző szörnyethalt. A nő ellen eljárás indult, a másodfokú bíróság még súlyosbította is az ítéletét, pedig a rablás sértettje felmentésre számított.

A műsorban szóba került az izsáki fideszes polgármester, aki önfeláldozó módon beköltözött a település uniós pénzből épült 35 milliós vadászházába, nehogy mások kárt tegyenek benne, valamint az a férfi, aki engedetlenségi mozgalmat indítva visszakéri az adóját, mert zavarja, hogy ellopják.

Az ATV.hu a hírhez humorosan hozzátette: „figyelem, hírérték következik: Havas Henrik ezúttal nem sértett meg senkit.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!