Mi történt? Az ellenzék nem játszik kakasviadalt Lattmannal!

Óriási meglepetésnek tűnik, hogy egy közismert nemzetközi jogász, aki korábban is foglalkozott már a közélettel, bejelentkezik a miniszterelnökségre, holott nem egyeztetett előzetesen a pártokkal. Legalábbis Magyarországon. Európa másként működik. Ott egymással mérettetnek meg a különféle jelöltek, és nem küldik el a másikat melegebb éghajlatra, ha netalántán rajtuk kívül indulni szeretne. A demokrácia ugyanis erről szól.

A korábban civil tüntetéseket szervező, népszavazásokat kezdeményező Lattmann Tamás nemzetközi jogász megelégelte, hogy mindenki csak beszélt a lehetséges, pártoktól független baloldali miniszterelnök-jelöltről. Úgy döntött: elvállalja maga, és azt mondta az Indexnek: szívesen megküzdene a tisztségért Botka Lászlóval vagy bármelyik másik jelentkezővel.

Lattmann Tamás azt mondta az Indexnek, hogy azért vette fontolóra a kormányfőjelölti posztot, mert úgy látta: mindenki csak beszélt a lehetséges emberekről, de senki nem akart beleállni.

Pártoktól független jelöltként egy teljesen új koncepciót kínál a változásban érdekelt összes ellenzéki pártnak. Szerinte egy olyan kormányzásra lesz szükség Orbán Viktor után, amely nem „ideológiavezérelt”, és nem egyetlen pártprogramon alapul. A szavazókat szerinte inkább meg tudná nyerni egy olyan, politikán kívülről érkező kormányfőjelölt, aki nem pártpolitikus, nem akar pártcsatákat vívni, nem akar igazságot tenni a versengő pártok és ideológiák között, hanem egy szakemberek által kidolgozott, konszenzusos programot szeretne végrehajtani ezeknek a pártoknak a támogatásával – írja az Index.

Az MSZP nem rohant neki

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatót tartott, ahol az egyik újságíró megkérdezte tőle, hogy Lattmann Tamás nemzetközi jogász vállalná az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget. Gúr erre közölte, pártja miniszterelnök-jelöltje Botka László szegedi polgármester. Hozzátette: a jelöltjük március elejéig befejezi az egyeztetéseket az ellenzéki pártokkal.

Ha azonban logikusan gondolkozunk, és megnézzük például a Pesti Bulvár által készített Botka-interjút, Szeged polgármestere arra törekszik, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen meg ahhoz, hogy Orbán Viktort le lehessen váltani. Épp ezért, és talán mert kezdünk felnőni a demokráciához, az MSZP részéről nem érkezett olyasféle vélemény, miszerint Lattmann ne lenne alkalmas jelölt.

Leírnánk, hogy győzzön a jobbik, de félreértelmezhető lenne…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!