Bencsik vágassa le a bajszát, ragadt már rá így is pár évtizednyi komcsi szar!

forrás: pecsma.hu

Bencsik András 1990 előtt sorrendben a Haditechnikai Szemle (a Honvédelmi Minisztérium szakfolyóirata), a Mezőgazdasági Mérnök (a gödöllői Agrártudományi Egyetem lapja), a Somogyi Néplap (a Somogy megyei MSZMP Bizottság lapja), a kaposvári Mozi Múzeum (a Somogy megyei Mozi üzemi Vállalat intézménye), a Csepel Újság (a Csepel Művek lapja), a Népszava, az MSZOSZ lapja), a Népszabadság, az MSZMP központi lapja, majd ezt követően az Esti Hírlap újságírója volt.

Sokan kritizálták a Népszabadság 1986. október 17-i számába írt, „Érzelmi kötődés” című cikke miatt, melyben a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról ír. (forrás: wikipedia)

Fenti munkahelyei jól mutatják, hogy nem mindig volt esze az antikommunizmusra, egyesek talán azt a következtetést vonhatják le róla, hogy kommunista volt. Az 1990 előtti Bencsik és az „új” Bencsik között 2 nagyon fontos hasonlóság azért még is akad. Imád diktatúrákat szolgálni és szenvedélyesen rajong az orosz seggekért.

„Nem voltam kommunista, nem voltam a pártrovat főmunkatársa, soha nem voltam párttag, és 1990 óta jobboldali újságíró vagyok.” fogalmazott korábban Bencsik.

Bencsik (ahogy Hofi fogalmazna) szájából úgy folyik a szar (hol vörösen fénylik, hol narancssárgán) immáron 35 éve a magyar közéletbe, hogy lassan nehéz lesz megkülönböztetni a 3-4db Budapesten működő nyilvános WC bármelyikétől.  Összeszedtem pár veretes gondolatot Bencsik Andrástól az elmúlt évekből.

  • „Retek, proletár demagógia! Minden középosztálybeli tudna helikopterezni” így fogalmazott mikor egyesek kritizálták Rogán Antal helikopterezését.
  • „”Nem nagykövetet, hanem gőgösen magabiztos helytartót, instruktort, komisszárt küld [Amerika] az alávetett országba, akinek nem az a dolga, hogy a rabszolganép csip-csup gondolatait közvetítse a birodalmi központba, hanem hogy a birodalom teljes súlyával kényszerítse e primitív népet az előírt életmódra: „fékek, ellensúlyok és marihuána” í

bencsik

Így örömködött Bencsik amikor Nyakóékat közrefogták a kopaszok

Hosszasan lehetne még sorolni a Bencsik féle szar köpéseket, de nem érdemli meg. Lehetne még sorolni, hogy a Bayerrel azzal a büdös szájú prolival. Ja nem bocsánat az nem Bayer hanem az akinek nem teszik Kerényi pitypangos újsága.

 

Olvasgatva az írásait, megszólalásait egy dologra viszont rá kellett jönnöm. Ha Nagy Feró a nemzet csótánya, akkor Bencsik nem más mint a nemzet kommunistája. Az igazi házmester felügyelő, aki mindig rácsatlakozik az általa legjobban kívánt seggre. Bencsik elvtárs kövesse Kövér László példáját és vágassa le a bajszát, van rajta pár évtizednyi szar.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!