Czeglédi Zoltán véleménye saját ágyában megfagyott fiúról, és fűtött focipályáról.
„Van, amiben kivételesen szerencsés gyerekkorom volt. Nekem ugyanis három nagymama is jutott – sőt kisfiúként a legtöbb időt pont a „tiszteletbeli”, harmadik nagyival tölthettem. Ő volt Teta. A hozzánk hasonló bunyevác családokban szinte minden rokonsági foknak külön megnevezése volt: Teta, Nena, Dida, felsorolhatatlan, jutott név mindenkinek. Teta az apai nagyapám unokatestvére volt. Kiskoromtól kezdve jelen volt, készenlétben állt, ha szeretni, gondoskodni, segíteni kellett. Nagydarab, mosolygós, pletykás asszony a mutáns bazsarózsákkal telepingált otthonocskájában, egyszerű, de csupa szív ember. Nekik a sors nem adott saját gyereket, hát igyekeztek elkényeztetni minket a húgommal. Mikor a pékségben hajnalonta szortírozta a kifliket, már akkor arra gondolt, hogy a legszebbek az általános iskolába jussanak, hozzánk, a menzára. Nyáron bádogteknőkből és kiterített plédekből épített nekünk falusi wellnesskomplexumot az udvaron. Bálakötözőből és műanyag ládából lett hintám a barackfán, és bár magán komikusan-megejtően spórolt, nekünk mindent igyekezett odaadni. Nem tudtunk olyan rosszaságot csinálni, amin felmérgelte volna magát, sőt ha a szüleim leszidtak, csitította őket, mindig azzal, hogy „hadd csinálják, mint afféle gyerekek”. Folytatás a a 168Óra oldalán.
