Botrány: Orbán Viktorék helyettes államtitkárt csináltak Áder húgából

Nemrég olvashattunk arról, hogy menesztették Áder húgát a KLIK éléről. Akkor egy ilyen közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma:

„A Klebelsberg Központ az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy menedzserszemlélettel végezze a feladatait, a rendelkezésre álló erőforrásokat, tudást és lehetőségeket minél hatékonyabban csatornázza be a tankerületi központokon keresztül az iskolákba. Ennek a megvalósítása lesz Solti Péter elnök feladata az új struktúra megerősítése és fejlesztése mellett. Az ő munkáját fogja segíteni Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettesként, aki 17 évig dolgozott egy többcélú intézmény vezetőjeként, és tagja volt a pedagógus sztrájkbizottságnak. A pénzügyi feladatokat a szervezet gazdasági elnökhelyettese, Kotán Attila irányítja a továbbiakban is”

hugocska
Pölöcskei Gáborné, Áder János húga

Pölöcskei Gáborné azért még sem maradhatott munka nélkül, találtak is egy neki valót, és kinevezték gyorsan helyettes államtitkárnak.

Ez már hivatalos, mert a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a miniszterelnök Varga Mihály javaslatára felmentette Odrobina Lászlót, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát, egyidejűleg ki is nevezte a helyére Pölöskei Gábornét. írja: 24.hu 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!