LMP: Helykeresés vagy házomlás..? – lemondott a frakcióvezető

Schiffer után most a szeptemberben megválasztott frakcióvezető távozik az LMP ötfős frakciójának éléről – értesült a Magyar Nemzet. Schmuck Erzsébet megerősítette az információt és hozzátette: lemondása február 16-i hatállyal érvényes.

Schmuck az úgynevezett „szellemi erőtér”, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne. Szerinte nagy szerepe lehet abban, hogy minél több emberrel megértesse az ökopolitika lényegét.

Hozzátette, frissen került be a párt elnökségébe, és ott is úgy látták, hogy a következő időszakban így tudja leginkább segíteni az ökopárt jövőjét és megerősödését.

Ezzel tehetek a legtöbbet azért, hogy az LMP 2018-ban ne ötszázalékos, hanem ennél jóval magasabb támogatottságot elérő párt legyen – nyilatkozta.

Tavaly májusban jelentette be az LMP alapítója, társelnöke és legismertebb arca, Schiffer András, hogy távozik a pártpolitikából.

Akkor többek között azzal indokolta döntését, hogy az LMP nem tudott áttörni, mert nincs meg körülötte a szellemi erőtér, így ennek a felépítésén dolgozna.

A frakcióban ezután tisztújítás lesz, várhatóan a frakcióvezető Szél Bernadett társelnök lesz.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!