Eleged van Orbánból?; – Itt a recept, tuti segít

forrás: magyaridők

Kaptunk egy üzenetet, amiben az ellenzék számára fogalmaztak meg néhány igen gyakorlatias tanácsot, hogyan is hajthatnák el mihamarabb az Orbán-kormányt. Közkinccsé tesszük. Próbáld ki Te is.

Sz@r, majdnem, hogy reménytelen az ellenzék számára a politikai helyzet. Valamivel több, mint egy évünk van rá, hogy ez megváltozzon, mert különben mehet a levesbe az egész ellenzék!
Botka jelöltségével egy kicsi, halvány remény felcsillant, de ez is elveszni látszik a magukat nagyon okosnak képzelő politikaformálók miatt. Miért nem felel meg Botka? Csak! Körülbelül olyan indokok miatt, mint amiért nekem sem tetszik. Mert szőke! Nem tetszenek a szőke emberek. Ja, meg túl magas! Ráadásul még pár éve csúnyán nézett a kedvenc politikusomra.
Az egyik párt ezért nem támogatja, a másik azért. Tessék jobbal előállni. De mihamarabb. Aztán győzzön az alkalmasabb!
Az a hozzáállás, ami most van, egyenes út az újabb Orbán győzelemhez, egyben a baloldal teljes megsemmisüléséhez.
Tessék már tudomásul venni DK-sok, Együtt és más kormánnyal szembenálló pártok! Ha beleőrültök is, és rendkívül nehezen tudjátok elviselni, jelenleg még mindig az MSZP a legerősebb, legszervezettebb párt közületek. Ennek ellenére mindenféle ellentétes vádak és híresztelésekkel ellentétben az MSZP rengeteg kompromisszumot kötött, rengeteg engedményt tett. 2014-ben például ezt a saját kárára. Hagyjátok békén és fogadjátok el Botkát! Vagy ha nem, állítsatok egy másik jelöltet, de őt ne úgy akarjátok felépíteni, hogy közben Botka Lászlót amortizáljátok le!
Szólni szeretnék még az (állítólagos) ellenzéki közírók, az önjelölt közírók és az önjelölt bloggerek írásairól. Őket olvasva az jár a fejemben, hogy temérdek sok Bölcsek köve van, mert mind meg van arról győződve, hogy ez az ő zsebüket nyomja! Kedves Ilyenek! Vegyétek tudomásul, hogy ez a kialakult helyzet nagyban a ti hibátok is. Nézzetek szembe a tükrötökkel és tegyetek belátásotok szerint!
Színes a politikai paletta amiben működtök. Szinte egyetlen párt sem található meg, amit még nem ócsároltatok, vagy nem ócsároltok.
Jóformán már nem is lehet mást olvasni, csak azt, hogy az ellenzék milyen gyenge, az ellenzék milyen sz@r, töketlen, tehetetlen! Milyen is lehetne ilyen ellenszélben? Szerencsétlenek rengeteg időt töltenek azzal, hogy tömegeket mozdítsanak meg – de nem megy, mert arra gondolnak az emberek: ilyen szar ellenzékkel mire megyünk? Dehogyis megyek én tüntetni velük ilyen hidegben? Még majd ezekért veressem agyon magamat? Ilyen értelemben büszkék is lehettek magatokra, mert oroszlánrészetek van abban, hogy ezt a helyzetet elértük.
Tudom, én csak egy icike-picike pont vagyok. Ennek ellenére felszólítom az egész ellenzéki politikust, pártok tagjait és szimpatizánsait: hagyjanak fel azzal a tevékenységgel, hogy akár egymást, akár a saját pártotokat gyengítsétek!

Utolsó órákban vagyunk, hogy megváltozzon ahelyzet!

2018-ig már új pártot, ami labdába tud rúgni lehetetlen létrehozni.
2018-ig a jelenleg meglévő pártok már nem fognak erősödni – de fognak az egymás ócsárolása miatt gyengülni. Ne higgyétek, hogy a gyengüléssel a saját pártotok erősödik! Dehogy. A választópolgárnak elmegy a kedve az egész politikától és még többen maradnak otthon, mint eddig. Pedig utálják az Orbán kormányt nagyon sokan!
2018-ig egyetlen lehetőségünk van a kormányváltás eléréséhez. Az, hogy azonnal abbahagyjátok az egymással való csatározást. Nem kell szeretni egymást. De el kell viselni a másikat, még pedig úgy, hogy pofa alapállásba, és nem hordunk rá kígyót, békát. Mindenki kell a kormányváltáshoz! És ha ez sikerül akkor van újabb négy év arra, hogy egészséges versengésbe kezdjenek a pártok.
A közírók, bloggerek pedig próbáljanak megmaradni azoknál a témáknál, amik az Orbán kormány mocskosságait tárják fel és mutatják be. Ezzel használnak. 2018 után aztán újra jöhet a boksz. Bírálják, kritizálják válogatás nélkül a politikát, a politikusokat!
Ha most nem hagyják abba az ellenzék gyengítését, akkor elképzelhető, hogy 2018-tól Vona Gábor mosolyog ránk a miniszterelnöki székből!!!
És ezért ti, mi leszünk a felelősök!
Gondolkodjatok el ezen!
ANDRÁS HARDI-TÓT

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!