Torgyán Józsefnek az új gyógyszerek sem segítettek – nyugodjék békében!

Meghalt Torgyán József ügyvéd, aki 1990-2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt – számolt be a hírről a 24.hu.

Torgyán József decemberben már kórházba került, akkor a szívével voltak problémák. Ezt követően felépült, haza is mehetett. A kórházban azután kiderült, hogy Torgyánnak nem ártana lecserélnie gyógyszereit sem, a lap megfogalmazásával élve
a régi tablettáit elhagyhatja, helyette kevesebb újat kapott, olyan sokat fejlődött a gyógyszeripar.

Az expolitikusnak nem volt panasza a kivizsgálásra, ellenben nagyon nem ízlett neki a kórházi koszt. Pontosabban nem is az ízekkel volt problémája, hanem azzal, hogy mindent hidegen tálaltak, mert az intézményben nem lehet megmelegíteni az ételt.De aztán otthon kárpótolhatta magát, mert Cseh Mária a kedvenc ételeivel várta: krumplilevessel sárgaborsó-főzelékkel, savanyú káposztával. Úgy tűnik, hogy a politikus sajnos mégis elfáradt.

Az Origo elérte egyik hozzátartozóját, aki csak annyit mondott, hogy család közleményt adott ki, ennél többet egyelőre nem szeretnének közölni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!