Megszólalt az alig létező párt, és megmondta, mi kell Orbán leváltásához

A Párbeszéd szerint kizárólag egymillió új szavazó bevonásával lehet leváltani a jelenlegi kormányt, az állampolgárok politikai aktivizálásának növeléséhez pedig elengedhetetlen egy ellenzéki előválasztás lebonyolítsa – mondta az a „párt,” amelyik lényegében alig nagyobb, mint egy baráti társaság, és amelynek tagjai aligha Orbán Viktor leváltásában érdekeltek. Ha bejutnak a Parlamentbe mind az öten, nekik már nagyon megérte…

Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Párbeszéd budapesti taggyűlését követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a testület tagjainak többsége támogatta az elnökség választási felkészülési stratégiáját és a további ellenzéki egyeztetéseket az előválasztás mikéntjéről. A forgatókönyv világos: a Párbeszédnek mindent meg kell tennie azért, hogy maroknyi katonáját a tűzközelben tartsa. Nem véletlen, hogy számukra épp az előválasztás a legkifizetődőbb, ahol, mint azt tudjuk, a népszerűbb politikusaik akkor is előtérbe kerülhetnek, ha egyébként magának a pártnak annyi támogatója sincs, mint az Aigner Szilárd baráti körnek.

Kiemelte, a Párbeszéd taggyűlése felállította azt a munkacsoportot, amely májusig megnevezi a párt miniszterelnök-jelöltjét és 106 egyéni képviselőjelöltjét. Önmagában is vicces, hogy ők miniszterelnök-jelöltben gondolkoznak. Egy történelmi csoda sem lenne elég ahhoz, hogy a realitás talajához bármennyire is közelítene, hogy nekik miniszterelnökük lesz.

Szabó Tímea hangsúlyozta, hisznek abban, hogy sikerül létrehozniuk egy a „választókat bevonó, értelmes ellenzéki együttműködést”, ennek hiányában azonban önállóan is készek megmérettetni magukat a 2018-as választáson. A Párbeszéd továbbra is elkötelezett Mindenki számít (micsoda önvallomás – a szerk.) című programja mellett, amelynek legfontosabb lépései a szegénység és a korrupció visszaszorítása, valamint az emberhez méltó megélhetés biztosítása – fejtette ki az ellenzéki párt társelnöke.

Szabó Tímea kérdésre válaszolva megjegyezte, remélik, hogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is hajlandó lesz részt venni egy előválasztási folyamatban, továbbá bíznak abban, hogy arról a következő hetekben meg tudnak majd állapodni az érintett pártok…

Annyira átlátszó és annyira tiszta, mint Mimi WC-je…

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!