Háromszázmillió forint támogatást nyert három projektre a Szent István kórház

Mintegy háromszázmillió forint támogatást nyert el három projektre a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet – közölte Vályi-Nagy István főigazgató pénteken az MTI-vel.

Az egyik pályázaton közel 68 millió forint támogatásban részesültek, amelyből az élelmezési üzemet fejlesztik, a kórház négy telephelye mellett az új eszközök beszerzésével már a szomszédos Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet is ebből a kórházból látják el étellel.

A másik pályázaton a textilraktározás fejlesztésére nyertek 102 millió forint támogatást. Ebből a központi textilkezelést egy telephelyen, a Szent László Kórház területén valósítják meg, illetve a textíliákat chipes azonosítóval látják el. Az új rendszerrel megszűnik mind a szennyes, mind a tiszta textíliák kézi számolása, fajtánkénti válogatása, kézi összesítése, mivel a berendezések automatikusan képesek a textíliák azonosítására, nyomon követésére és a különböző dokumentumok előállítására is.

A harmadik pályázat a központi sterilizáló felújítására vonatkozott, ezen 156 millió forintot nyert az egészségügyi intézmény. A forrásnak köszönhetően összevonják a két telephelyen működő sterilizálót és új eszközöket is beszereznek.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!