Füstike, az örmény vöröslencse-krémleves

Egy krémleves összeállítása manapság már egyáltalán nem számít nagy ördöngösségnek, éppen ezért tartom fontosnak, hogy mindig egy-egy aprócska változtatással gazdagítsuk a már meglévő receptes repertoárunkat. Ez a kívánalom maradéktalanul megvalósulni látszik az örmény konyha egyik remek találmányában, amely elkészítésénél arra kell csupán törekednünk, hogy a füstös ízvilág kellemes harmóniába kerüljön az egyszerre édeskés és csípősen fűszeres ízkarakterrel megáldott vöröslencse levesünkkel. Igazi téli finomság, érdemes kipróbálni, hiszen még javában tartanak a hideg hónapok – írja a Non Plus Ultra Gasztroblog szerzője.

Hozzávalók:

250 g vöröslencse

2 nagy sárgarépa

fél zeller

1 nagy alma

1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma

20 dkg füstölt szalonna

aszalt gyümölcs, mandula/dió/mogyoró, 2 ek natúr yoghurt

fűszerek: só, bors, füstölt piros fűszerpaprika, fahéj, szegfűszeg, egy kis darab friss gyömbér, 3 ek méz

Az előkészítései folyamatok két fázisból állnak: először is a lencsét egy bő fél napra beáztatjuk, hogy puha legyen és megszívja magát. Második körben a szalonnát, a zöldségeket, az almát és a friss gyömbért apróra vágjuk. A szalonnát lepirítjuk annyira, hogy ne legyen még ropogós állagú, nem túrós csusza ez kérem szépen, de kisüljön belőle azért a zsír. Ha kész, levesszük a tűzről, mehet bele két ek. füstölt piros paprika (bármelyik keleti fűszerboltban beszerezhető, és valóban érdemes beruházni rá), amit jó alaposan elkeverünk benne egy fakanál segítségével. Ezt követően bedobáljuk a felaprított zöldségek-gyümölcs kombót a lábosba, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, sózzuk, borsozzuk, majd szép álmokat, jó éjt kívánva neki, fedőt teszünk rá. 15 perc után hozzáöntjük a kis duzzadva duzzogó vöröslencsénket – persze, hisz ő sem akar kimaradni a buliból -, a mézet és egy teatojásban belógatunk neki (had örüljön csak) egy jó adag szegfűszeget és fahéjat is. Egy fedő segítségével visszaküldjük további 15 percre téli álmot aludni. Ha kihűlt, elő a botmixerrel, jöhet a pépesítés! Előtte nem feltétlen baj, ha eltávolítjuk a teatojást 🙂 Akkor csináltuk jól, ha a kreálmányunk olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál 🙂 Ezután én vissza szoktam tenni a gázra rottyanni még egy utolsót, lehet hozzá még mézet adni, esetleg gyömbért reszelni bele. Tálalásnál natúr yoghurtot csorgatok a tetejére, és megszórom aszalt gyümölcsökkel, valamint pirított mandulabéllel.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!