Itt a bizonyíték a Hortobágyi földmutyira!

A Debreceni Törvényszék ítélete szerint három nyertes pályázó valótlan adatokkal jutott a Hortobágyon legelőkhöz. Mindez azt követően történt, hogy az MSZP feljelentést tett, amely vádemeléssel zárult, s most a bíróság is kimondta, hogy a nyertes pályázók tisztességtelen eszközöket használtak.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese nyilatkozott a Hortobágyi földmutyi ügyében;

Sajnos jól látszik, hogy a magyar bűnüldöző szervek a maffiaszerű földosztogatást érdemben nem akarják kivizsgálni, mivel szerintük az ügyben a csalás bűncselekménye nem valósult meg.

Véleményünk szerint, aki valótlan adatokkal jut legelőhöz, majd annak használatakor Uniós támogatást igényel, az csalást követ el.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata önmagában megalapozná a teljes hortobágyi legelőpályázati rendszer felülvizsgálatát, új pályázat kiírását és a földmaffia felszámolását.

Az egyértelmű bizonyítékok az alábbi linkeken találhatók:

http://mszp.hu/page/download?ct=art&cid=11830&dt=atch&did=267
http://mszp.hu/page/download?ct=art&cid=12772&dt=atch&did=418

A mostani bíróság ítélet az első lépés abban a folyamatban, amelyet a 2018-as kormányváltás után következetesen végigviszünk: a csalókat, és az ügyben érintett korrupt hivatalnokokat megbüntetjük, és a legelőket a valódi állattartó családoknak, illetve vállalkozásoknak adjuk bérbe. – írta a politikus.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!