Nagyon tepert Orbán, mégis a román kormányfőt hívta meg Trump

A kormányzati média igyekszik a lehető legtöbbet kihozni Donald Trump novemberi győzelméből. Azt a látszatot kívánják kelteni, hogy USA leendő elnöke rendkívüli módon szimpatizál a magyar miniszterelnökkel.

Ennek némileg ellentmond, hogy sajtóhírek szerint Orbán Viktor nem kapott meghívót Trump beiktatására, a román kormányfő, valamint a román szocdemek első embere azonban igen. Ez bárhogy is nézzük, nem túl barátságos lépés a republikánusok és Donald Trump részéről.

Sajtóinformációk szerint biztosra vehető, hogy Dragnea biztosan részt vesz ezen az eseményen, amelyre meghívták Sorin Grindeanu miniszterelnököt is.

Donald Trump megválasztása után nagyjából két héttel telefonon beszélt Orbán Viktorral. Hogy miről, azt csak Orbán elmondásából tudhatjuk.

Az esettel kapcsolatban Havasi Bertalan azt nyilatkozta: a magyar kormányfő és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése során szóba került, hogy Donald Trump szívesen fogadja Washingtonban Orbán Viktort. A látogatás időpontjáról még egyeztetések lesznek.

Nos – most pontosítottak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!