A világhírű író lázadásra buzdít – pereljük be az Orbán-kormányt

Ez zsarnokság, de nem kell „berezelni”, be kell perelni az Orbán-kormányt – üzeni Konrád György a Németh Szilárd által megfenyegetett civil szerveteknek.

Az író az atv.hu-nak azt mondta, Soros Görgy olyan jótevője Magyarországnak, mint Széchenyi István, mivel ugyanazt tette: a magánvagyonából hatalmas összegeket áldozott az akkori demokratikus ellenzék támogatására.

Konrád felidézi, hogy ő javasolta Sorosnak 1978-ban New York-ban egy vacsorán, hogy pénzével segítse a közép-európai, a magyar demokratikus ellenzéket. Sőt Orbán Viktort is ő maga javasolt a Soros-ösztöndíjra.

„A civil azt jelenti, hogy polgár. Ha tehát Orbán és az emberei a civileket támadják, az valamennyiünk elleni támadás, hiszen mindannyian polgárok vagyunk. A fideszes Németh Szilárd és az Orbán-kormány tehát az egész társadalom és főképp a magyar értelmiség ellen indított hadjáratot.” – idézi az üzenetét a propeller.hu.

Ha az Orbán-kormány formálisan is megkísérli megakadályozni a civil szervezeteket ebbéli jogukban, indokolttá válik beperelni a magyar kormányt a szólásszabadság sérelme miatt – mondta az író, aki szerint ilyen esetben a magyar értelmiségnek a legradikálisabb utat kell választani.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!