Vészjósló számokkal rukkoltak elő a szocialisták

Ide vezet, hogy a fideszes politikusok csak urizálnak, közönyösek az emberek egészsége iránt, és nem értenek ahhoz, ami a feladatuk lenne: ma már Szlovákia is többet költ egy ember gyógyítására, mint a Fidesz-kormány – derül ki a legfrissebb egészségügyi statisztikai évkönyvből. Az Orbán által vezetett Fidesz alkalmatlan, vagy szándékosan teszik egyre betegebbé Magyarországot – olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Ugyanez a kimutatás azt is elárulja, hogy az elvándorlás miatt több ezer orvos hiányzik: 2015-ben 3140-nel kevesebb praktizáló orvos volt hazánkban, mint egy évvel korábban.

Az MSZP szerint az urizáló fideszes elit nem kísérletezhet tovább az emberek életével! A pénzt ne titkosított miniszterelnöki dolgozószobákra és stadionokra költsék, hanem egész egyszerűen tegyék vissza az egészségügybe!

Az MSZP tavaly beterjesztette, hogy GDP-arányosan évente fél százalékkal növelni kell az egészségügyi kiadásokat, folytatni kell az orvosok és nővérek bérfejlesztését, és azonnali béremelést kell adni egészségügyben dolgozó műszaki és gazdasági alkalmazottaknak.

Ha ezt a javaslatunkat tavaly decemberben a Fidesz nem szavazta volna le, a magyar betegek számára most nem csak egy álom lenne elérni a szlovákiai betegellátás színvonalát.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!