Nyugdíjasok!! Ébresztő! Egy kisnyugdíjas nyílt levele a Miniszterelnöknek

Nem kell ehhez kommentár. A levél a Facebookon terjedt el, mi pedig ismét nyilvánosságra hozzuk, mint a többit, mert ez is felettébb tanulságos.

„Hogyan is szólítsam meg zavarba vagyok, inkább sehogyan.

Szóval megjött az 1,6 % -s nyugdíjemelés. Hát ijedtembe majd frászt kaptam. 5 forinttal még meg is toldották. Borzasztóan zavarba is vagyok, mert órák óta nyomozok mi a fenét is vehetnék a plusz 5 forinton. Senki sem tudott segíteni. Fel is sikítottam jézus segítsél!

Mert ebből csak kára lehet kis hazámnak. Számoljunk. Nekem éves szinten ez 60 forint jogtalan előny. Bele sem merek gondolni, ha még túl sokan kaptak mekkora kár is ez az amúgy is üres államkasszának. Tessék mondani így hogyan fogják visszavásárolni az aranytartalékot?

De hát foglalkozzak én csak a hatalmas nyugdíjammal. Tudom én nem az ön hibája régen és rosszkor mentem nyugdíjba. Ma már tudom nem kellett volna. Meg kellett volna várni azt a bérbruttósítást még 1989-n meg még dolgozgatni kellett volna pár évet aztán több lenne. Na, mindegy ez már a múlt az a fránya és átkos világ amit önök rendszeresen kommunizmusnak hívnak. Pedig nem volt kommunizmus ám. Tudja még a szocializmust is építettük! Csak mikor összedőlt mármint az eszme -mert amit addig építettünk az még áll hála az égnek- jön ez a butaság. Hiába meséltem a fiataloknak gyerekek soha sehol a világon nem volt még kommunizmus szegények nem tudták. Mert nem tanították nekik. Értelmező kéziszótárt sem találhattak. Na mindegy.

Már megint elkalandoztam. Szóval megjött 1320 forint . 🙂

Na ebből azonnal el is megy 290 forint a tv előfizetésre. Mert az ennyivel emelkedik. Nem akartam én se chilit, se más csatornát, de azt mondta a szolgáltató kell, és nincs válogatás nézzem, vagy ha nem érdekel, ennyi pénzért be se kapcsoljam. De fizetni azt kell, mert hűség van rajta.

A maradék az meg elmegy pár nem helyettesíthető gyógyszerre. Tudja, ebből a vérnyomáscsökkentő fáj a legjobban. Volt olcsóbb és hatásosabb, de megszűnt. Ekkor még nem is mozdult meg a vérnyomásom csak azután mikor a gondozónő hozta az újat. Hát nem drágább lett ugyan az a hatóanyagú szer 823 forinttal. De szép új hosszú neve van. Képzelje már akkor újra felment a vérnyomásom. Azóta sem megy le.

Igaz én szándékosan izgatom magam. Nem tudom, ez valami időskori dolog lehet. Aggódom. Most a vejéért aki vásárolja ezeket a régi kastélyokat pár százmillióért. Mondja már meg neki fiam, nem lesz ennek jó vége, rajtad marad, aztán ha nincs miből felújítani még rád dől.

Magáért is aggódom. Állandóan harcol. Még meg fog sebesülni. Nem szabadna. Nagy családos ember, szép kis unokával ráadásul maga sem gazdag. Mondja sohasem volt és nem is lesz. Én meg reménykedem benne tényleg nem lesz gazdag. Tudja, akik gazdagok lesznek nagyon gyorsan el szoktak szegényedni. Elveszik tőlük! Kiérti? Aztán még aggódom, mert hallom költözik igaz nem messzire csak a Duna másik oldalára, de akkor is drága a költözés. Olyan sokat kérnek érte a szállító cégek. Vigyázzon! Csalnak! Meg ugye előtte, ha valahova költözünk, csak felújítjuk a saját ízlésünk szerint,  na ez is drága. Mindent már külföldről hoznak be. Pedig nem kéne a külföldi áru, volt nekünk saját termelésű, jó minőségű mindenből. Csak hát elkótyavetyélték valami privatizáció miatt. Most meg az a nyavalyás áfa is van mindenen, ami ráadásul szökik ám. Sohasem ér az államkasszába. Valahol mindig kicsúszik. Aztán ezért nem jut nekünk több nyugdíjemelésre meg csúszik az a 13. És 14. Hónap is. Pedig maga nagyon ígérte.

Igaz kaptunk „Bözsi” utalványt . Ezt sem értettem postás mondta hozta. Örüljek.  Kinyitom a borítékot, benne van az Erzsébet utalvány. Néztem mit lehet vele csinálni. Hát mondták vegyek élelmiszert,  de vigyázzak, mert nem mindent lehet és nem mindenhol fogadják el. Hát nálunk tényleg nem is fogadja el egyik üzlet sem. De gondoltam semmi gond majd rendelek a Tescotól. Házhoz is hozza, cipelni sem kell. De mondták ők sem váltják be, csak ha elmegyek az áruházba és odaviszem. Pedig annyira szerettem volna, ha hoznak 1 kg lazacot éppen kijött volna belőle. De nem adtak. 🙁 Lazacot nem lehetett volna venni.

De majdnem megoldotta a szomszéd a gondom. Képzelje jött át – nem szokott egyébként – de most karácsony körül gyűjtött gondolom a szegényeknek. Mert mondta adjam oda nekije a Bözsi utalványt ad érte 6000 forintot. Mert ugye neki is gond a beváltás. Benzin stb. Költsége van többé nem tudja átvenni.

Nem adtam. Mondtam neki nézze Béla ezt a miniszterelnökünk – már akié enyém nem – küldte. Azt mondta ajándék. Ajándékot meg nem illik tovább adni. Inkább őrzöm. Majd eleje válik. Bár mondják már több nem lesz mert büntetést kaptak érte tehát váltsuk be még idén.

Lesz sok minden olcsóbb. Meg is örültem nagyon. Imádom a tejet. Mondták olcsóbb lesz az is. Persze megint felment a vérnyomásom. Aki kitalálta nem látott még tejfeldolgozást. Így csak a nyers tej ára csökkent. De már mióta nem iszunk nyers tejet. Pasztörizálják! Megy is fel az ára az egekbe. Amit tavaly vehettem 129 forintért literjét az most 289 lett. Pedig 1,5 % zsírtartalmú adok az egészséges táplálkozásra. Most mondja meg, lefölözik ez rendben van hiszen ebből lesz a vaj, a tejszín stb. Hát nem felemelték azoknak a tejtermékeknek is az árát amit az olcsóbb tejből készítenek. Valami baj lehet a magyar marhákkal. A cseh és a szlovák illetve a lengyel olcsóbbért adja a tejet mint a magyar. Nem értem én ezt. Mi lehet az oka.

Hússal is csak a gond van. Mondta Varga Mihály is ő sem érti. Pedig tavaly lement a sertés áfája 5 %-a erre már nyáron ugyan annyi volt mint előtte. Most lement a baromfi áfája. Hát tessék elképzelni nem mondták meg mindenkinek! Így az ember járhat, már ha tud piacról, piacra vagy üzletből üzletbe. Van ahol olcsóbb, van ahol ugyanannyi.

Sejtem mi a baj. A kommunikáció nem ért oda, vagy azaz újság, amibe nyilvánosságra kerülnek az árak és a törvények. Az is lukacsos ám. A miniszteri, államtitkári fizetésemelések mindig pontosan időbe belekerülnek a többi meg csúszik. Igaz tél van extrém hideg, fagy meg hó sok mű és hűhó is. Oszt mi kisnyugdíjasok úgy jártunk, mint az a mesébe, kaptunk is meg nem is.

Már csak egy kérdésem volna.

Mondja már meg hol keressem a 10 millió forintomat. Bemondta a tv és írta az újság minden magyar családnak ennyije van. Az enyém nincs meg. Pedig még nem vagyok szenilis, tudom én nem tettem sehova. Tehát meg kell akkor lennie, ha mondják, hogy van.

Várom az információt róla hova kell menni érte, mert ugye ami van, azt oda kell adni.

Most már csak meg kéne köszönni a nyugdíjemelést. De kérem, lássa be! Azt amit adtak és azonnal vissza is vettek más néven azt nem lehet megköszönni.

Rosta Ágnes”

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!