Milliárdokból felújították a stadiont, de senki sem használhatja

Szusza Ferenc Stadion, Újpest - Fotó: www.ujpestfc.hu

Ha egy üzlet beindul, akkor ott nincs megállás – folytatódik a stadion építési láz.

Az UEFA-4 kategóriás stadionok milliárdokba kerülnek majd, de várhatóan a választásokra, vagyis 2018 tavaszára jó részük el is készül és lehet velük büszkélkedni. Persze nem elég felépíteni, át is kell adni.

Budapesten a már korábban felújított FTC Groupama mellett nemrég átadták az MTK új létesítményét is, mely emlékezetes lehet szokatlan kialakítása miatt (egy betonfal van a kapu mögött). Egy másik nagy budapesti csapat, az UTE azonban továbbra sem veheti birtokba a stadiont, ugyanis áll a bál a kivitelezés miatt.

Az Újpest Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatai befejeződtek, a mintegy 800 millió forintos munkálatok során a létesítmény teljesen megújult, csak éppen használni nem lehet. Több ellenőrző hatóság ugyanis nem adott használatbavételi engedélyt a létesítményre, mivel „jelenlegi állapotában a stadion nem felel meg a sporttörvény előírásainak, a stadionbiztonsági- és a beléptetőrendszer működésképtelen, a műszaki átadás-átvétel nem fejeződött be, a létesítmény nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel sem, így az Újpest FC nem kezdeményezheti a pálya hitelesítési eljárását az MLSZ-től.”írta a csakfoci.hu

ute 1
Magyarország új találmánya: a látványstadion – Jelenleg nem használható (fotó mlsz)

Az újpesti stadionfelújítás amúgy is botrányosra sikeredett, az átadási határidők tavaly óta folyamatosan csúsztak, a felújításra szánt százmilliók többször beragadtak, a munkák többször leálltak, a stadion befogadóképessége pedig közel ezer fővel lett kevesebb. Számos gond volt a tervezéssel és a kivitelezéssel egyaránt – adta hírül a Magyar Nemzet.

Bár a klub szeretné ha márciusban már hazai pályán fogadhatnák az örök ellenfelet a Ferencvárost, de erre most kevés esélyt látnak.

A budapesti Puskás Ferenc Stadion nevét megtartja, de az épületből gyakorlatilag semmi sem maradt. Aki jár a Kerepesi úton és a vasút fölött átívelő hídon Zugló felé tekint, ott már csak a nagy semmit láthatja, ugyanis a masszív épülettömeg gyakorlatilag eltűnt. A kezdeti tervek szerint a közel 68 ezer főt befogadó sportközpont 90-100 milliárd forintból 2017. év végére készült volna el, de ez már biztos csúszik, kérdés meddig – 2020-ban itt tervezik megrendezni az Európa-bajnokság magyarországi mérkőzéseit.

 

14066468 7a6242579d6e0117de9bdfc333e162bc wm
Kősivatag (Fotó: Ruzsa István MTI)

Új stadiont kap viszont a Budapest Honvéd, elindult a közbeszerzési eljárás a Bozsik Stadion építésére. Az épület alkalmas lesz nyolcezer fő befogadására, fedett lelátó védi majd a szurkolókat az esőtől. Átadási határidő még nincs, a létesítmény legalább ötmilliárd forintba fog kerülni.

bozsik1601
A Honvéd új stadionja (forrás: Nemzeti Sport)

A Videotonnak otthont adó székesfehérvári sóstói stadion építési és kivitelezési munkálatai 2016 őszén megkezdődtek, az épület 2018 tavaszára készülhet el, közel 16 milliárd forintból. A stadion ára székekre lebontva 3200 euró, de semmi sem drága a kormánynak, ha stadionról van szó, Orbánék egy november végi kormányhatározat értelmében 3,3 milliárd forintot átcsoportosítottak az Országvédelmi Alaptól, – írta a 24.hu – ami ugye rohadtul nem erre lett kitalálva. A Vidi amíg épül az új stadion hol máshol – Felcsúton fog játszani, edzeni.

vidistadion2
A Videoton új stadionja látványterven (forrás: Nemzeti Sport)

Az angyalföldi Vasas stadionjának bontási munkálatai is tavaly ősszel kezdődtek meg, a leromlott állapotú épületet egy új váltja, a tervek szerint 5000 fős, fedett lelátókkal körbezárt sportlétesítmény legkorábban 2018 első felében készül el – a tervek szerint 5 milliárdból.

markolo
Bontanak (kép: 24.hu)

 

December elsején megtörtént a DVTK stadionjának alapkőletétele, így a 15 ezer főt befogadó diósgyőri stadion 2018-ra elkészülhet – 11 milliárdból.

A szombathelyi Haladás stadion bokrétaünnepén túl vagyunk – átadása még akár ez év végén is megtörténhet. A fedett lelátóval épülő sportközpont 8600 főt lesz képes befogadni, de a birkózó- és az ökölvívó-szakosztály is helyet kap benne. Ez sem volt olcsó – 13 milliárd forint ment el rá, és még nincs átadva az épület.

Várhatóan 2018-ra több kisebb vidéki létesítményt is átadnak, a paksi stadiont másfél milliárdból bővítik 4500 fősre, az NB II-es élcsapat a Kisvárda pedig egy 2750 fős stadiont kap az adófizetőktől, ugyanennyiért – adta hírül az Inforádió.

Cigándon, Cegléden, de az NB III Nyugati csoportjában 3. helyen álló, Dorogon is stadion-rekonstrukciós munkálatokat kezdenek meg, de felújítják és az épületet felkészítik az NB II-es szereplésre Mosonmagyaróváron.

 

A lista tehát bővül, Debrecen és Felcsút után végre több és több városban adhatnak át új stadionokat, előre Focializmus!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!