Veszélyben a világbéke: Putyin zsebében lenne Trump..?

Több amerikai médium is közzétette kedden azt a 35 oldalas állítólagos hírszerzési jelentést, amelynek alapján a CNN szerint az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta Donald Trump megválasztott és Barack Obama hivatalban lévő elnököt, valamint a kongresszus hírszerzési bizottságainak vezetőit, hogy Oroszország Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van.

Az iratot elsőként közlő Buzzfeed hírportál felhívja a figyelmet, hogy az állítások hitelessége nem ellenőrzött. A jelentés fejlécén a „BIZALMAS/ÉRZÉKENY FORRÁS” felirat szerepel, több hónap alatt készített feljegyzések gyűjteménye, és azt állítja, hogy az orosz kormányzat öt éve készíti fel és támogatja Donald Trumpot, s ennek Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott célja, hogy megossza a nyugati szövetségeseket – írja az MTI.

A jelentést állítólag egy magát volt brit hírszerzőként azonosító ügynök állította össze, s az áll benne: Trump elutasított több, „mézesmadzagnak” szánt orosz ingatlanügyletet, de ő és belső köre is rendszeresen fogadott el a Kremltől politikai riválisaira vonatkozó hírszerzési információkat. Ezt egy olyan forrás is megerősítette, akit „Trump közeli munkatársának” nevez a szöveg.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!