Milliárdokat bukik a világ gazdasága a dohányzás miatt

Miközben a bevételek mindössze 270 milliárd körül vannak.

A dohányzás évi 1000 milliárd dollár kárt okoz a világgazdaságnak az egészségügyi többletköltségek és a kieső munka által, miközben a dohányáruk megadóztatásából származó bevételek mindössze 269 milliárd dollárt tettek ki 2013-2014-ben – közölte együttes jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai Nemzeti Rák Intézet (NCI).

A jelentés szerint a jelenlegi évi 6 millió fővel szemben 2030-ban már évi 8 millióan fognak meghalni dohányzás következtében a világon, 80 százalékuk a közepes vagy alacsony jövedelmű országokban.

Ebben az országcsoportban él a dohányosok 80 százaléka, és bár globálisan csökken a dohányosok aránya, abszolút értékben nő a számuk, ráadásul a dohányzás egyre inkább a szegényekre és a sebezhető csoportokra jellemző: – minden ötödik ember dohányzik.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!