Észhez tért az MSZP? Elfogtunk egy levelet

A párt belső ügyire is rálátó forrásunk szerint, gőzerővel folyik a szervezés és a tervezés az MSZP háza táján. A mindeddig sokak számára tetszhalottnak tűnő ellenzéki párt azt tervezi, hogy állít az eddigi sebességen és a választók számára is látható módon politizál a jövőben. Meglátjuk. Az elmúlt időszakban ellenzéki oldalról ismét csak a pártok egymás közötti civakodása, a választási törvény előállította helyzetben totálisan széttöredezett baloldal pozícióharca zajlott. Legalább is a közvélemény számára látható és elérhető információk szerint. Botka László feltűnése, láthatóan zavart okozott a kisebb pártok soraiban. Egymás után születtek a „támogatom”, „nem támogatom” közlemények. Mindeközben, emberek fagytak halálra, valóban botrányos, ahogy a 3-as Metro működik, mindent elborít a korrupció és sorolhatnám, az ilyen „castingoknál” fontosabb ügyeket. A szél befújt egy levelet az ablakunkon, ami arról tanúskodik, hogy ha nem is látjuk, láthatjuk, vannak néha olyan kezdeményezések, amik úgy néznek ki, mintha egy ellenzéki párt csinálná. Nem kommentáljuk, csak közzétesszük. Íme:

Kedves Barátunk!
Sikeres új évet kívánunk mindannyiunknak!
Két esemény szervezésében kérjük segítségeteket az alábbiakban.
2017. január 14., szombat, 11.00:
Ételosztás az Erzsébetvárosi Önkormányzat előtt
 
Az elmúlt napok jelentős lehűlése alatt nagyon sokan segítenek nyomorban vagy az utcán élő honfitársainknak. Tudjuk, hogy nagyon sokat tettetek Ti is, segítettetek kerületetekben, aluljárókban. Most szombaton 11.00 órától ételosztást szervezünk az Erzsébetvárosi Önkormányzat elé (a Blaha Lujza tér közelében), az Erzsébet körút 6. szám előtt. Kérjük, hogy terjesszétek az időpontot, helyszínt azokban az intézményekben, ahol segítségre szoruló embertársainkat támogatják, hogy mindenki, akit érinthet, értesüljön az időpontról!
2017. január 20., péntek, 15.00:
Tüntetés a 3-as metró felújításáért
Miközben a 3-as metró lerohad, a ma kormányzók folyamatosan egymásra mutogatnak, vitatkoznak, vádaskodnak. Ma úgy tűnik, a metróállomások maradnak úgy, ahogy voltak, így a nyomvonalon élők, dolgozók továbbra is évtizedes, lepusztult szerelvényekkel és állomásokon járnak majd.  A Fidesz csak az erőből ért. Ezért megyünk a Nyugati téri aluljáróhoz, a 3-as metró egyik legforgalmasabb állomásához. Megmutatjuk, hogy napi 400,000 utast nem lehet semmibe venni!
Ezért arra kérünk, hogy a kerületi szervezet minden tagjának küldjétek meg az információt, szervezzetek, és legyünk ott jövő héten pénteken minden kerültből a Nyugati téren!
Itt az esemény Facebook-oldala, terjesszétek, juttassátok el minél több emberhez!
A 2018-as választási szereplést idén kell megalapoznunk. Ez lesz talán a legnehezebb évünk, de ha jól csináljuk, 2018-ban új irányba fordíthatjuk az ország sorsát. Hiszünk benne, hogy közösen sikerülni fog! Kezdjük el a munkát!
Számítunk Rátok!
                                            Kunhalmi Ágnes       Őrsi Gergely
                                                     elnök               ügyvezető alelnök

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!