Abszurd: Hoffmann Rózsa helyreigazítást kért egy vicclaptól

A hircsarda.hu nevű, álhíreket közlő vicclapon péntek reggel egy helyreigazítás jelent meg. Az oldal arra kényszerült, hogy jelezze, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem mondott soha olyat, hogy futballpályákon is engedné a buktatást – számolt be az esetről 2010-ben a Képviselő Funky.

Bár nem nagyon érthető, miért kérne a kormány helyreigazítást egy olyan oldaltól, ahol nyilvánvalóan viccek vannak, (a helyreigazítás idejében például olyanok, hogy Növényi Norbert lesz a Legfelsőbb Bíróság elnöke.)

Másrészt a helyreigazítási kérelemben az oktatási államtitkár neve hibásan, egy n-nel szerepel, holott az államtitkár asszony két n-nel írja a nevét. A helyreigazításban eredetileg még jól szerepelt a név – mondta viszont az Indexnek Dobi Ágnes, a kérelem szerzője.

Harmadrészt a helyreigazítási kérelemben e mondat közlését is kérték: “A jogsértő anyag eltávolításán túl, elnézést kérünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium oktatásért felelős államtitkárától.” Ez azért volt badarság, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban 2010-ben nem dolgozott oktatásért felelős államtitkár, ilyen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál volt.

Aztán kiderült, hogy a sok tévedés ellenére a helyreigazítási kérelmet valóban hivatalosan elküldte a kormány egyik sajtósa.

Később sikerült beszélni a helyreigazítást kérő Dobi Ágnessel, aki elmondta, hogy semmi bajuk nincs a vicces oldalakkal, de a hircsarda.hu szerzőinek jelezniük kellett volna, hogy ez egy viccoldal. Mert azáltal, hogy idézőjelben közöltek badarságokat, mintha azokat valóban az államtitkár asszony mondta volna, sokakat megtévesztettek. Hoffmann Rózsa sajtóosztályának megrendült telefonokra kellett válaszolnia, mert voltak, akik elhitték a hircsárda álhírét. Ezért kértek helyreigazítást.

Dobi Ágnes azt is közölte, hogy az államtitkár nevét nem ő írta hibásan, hanem csak a hircsarda.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon! Nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük! A Pesti Bulvár csapata