Szélsőjobbos kommunisták egymás közt

A jobbszélső újságírás harmadvonala lassan már összeállíthat egy nemzeti – vagy arcvonali – tizenegyet.

A hajdani HírTV s Echo TV éles szemű vérbékájaként, újabban a kormányszócső Magyar Idők főszerkesztőjeként jegyzett Gajdics Ottó most látta elérkezettnek az időt, hogy coming out-oljon.

Adomázva jelentette be a mandiner.hu interjújában, hogy hát izé ja.., KISZ-titkár volt, de most mit szégyelljen ezen. Most már semmit, tehetnénk hozzá, vérzivataros idők voltak ’89 előtt, mindenki úgy próbált megállni a maga lábán a köpönyegboltban kiállt hosszú sor után, amilyen hacukába bújhatott.

gajdics

Gajdicsnak sikerült jól elbújnia, hiszen amikor kikelt a volt munkásőr Bencsik médiaalmából, senki sem gondolta volna, hogy ez a vérbíróian metszőn halkszavú, konok ember, aki még a baloldali kormány(ok) alatt elindult szélsőjobbos médiákban – igen, akkor még történhettek ilyenek -, irtotta a komenistákat, hajdan, mint oly sokan, belülről bomlasztotta az akkori rendszert.

„Nincs ezen mit szégyellni” – fogalmazott a G-napig HírTV-s elnök, a jelen Magyar Idők főszerkesztője s igaza van. De hogy eddig miért szégyellte, az még a sokat látott interjúkészítő Stumpf Andrást is meglepte.

Amikor a riporter felhívta Gajdics figyelmét, hogy a KISZ nevében a K betű a kommunistára utal, Gajdics azt mondta, „fizetett forradalmárnak” is hívták egy ízben, pedig nem volt az. Előtte végig fizetést kaptak a KISZ-titkárok a felsőoktatásban, de ő már nem.

„Ráadásul engem demokratikusan választottak. Az elődöm lemenekült a süllyedő hajóról, mi meg arról tanakodtunk, hogyan csináljuk tovább az újságot, hogyan lesznek bulik… Valakinek el kellett vállalnia a vezetést. Én lettem, engem választottak. Semmilyen titkos információt nekem már nem kellett megosztanom senkivel. Egy valahány per valahányas tanár egyszer mondjuk felkeresett, hogy beszélgessünk. Elküldtem a búsba” – tudhattuk meg Gajdicstól, magyarán hős volt. Bár ezt is tőle tudjuk.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!