Szektaveztő lopta el a gyerekek karácsonyi ajándékát

Végigszaladt a múlt héten az interneten egy botrányos hír, ami arról számolt be, hogy egy vajdasági evangélikus lelkész ellopta több száz rászoruló gyerekek karácsonyi ajándékát.

A téves információ hamar bejárta a sajtót, de azóta kiderült, hogy ugyan valóban lelkész volt az illető, csak éppen egy szabadkeresztény szekta vezetője és nem az evangélikus egyházé.

Egy evangélikus közéleti blog szerint a cikkek egy szerb lapra hivatkozva írták, hogy a német ajándék-szállítmányt a tettes ellopta, majd a dobozokat és a csomagolópapírt a Bácskai-Nagy-csatorna partján levő illegális szeméttelepre vitte.

A nyomozás során hamar eljutottak egy helyi lelki vezetőhöz, akinél házkutatást tartottak, ahol a humanitárius csomagok egy része elő is került. A többit a lelkész már eladta, de a templomba is jutott belőlük, mert el sem fért a házában a rengeteg ajándék. A lelkészt 48 órás vizsgálati fogság alá helyezték.

A blog írója szerint a tévedést feltehetően az okozhatta, hogy a fordítók, illetve újságírók sokszor összekeverik az „evangéliumi” szót az evangélikussal.

Az evangélikus egyház képviseletében az alábbi nyilatkozatot közölte a kotoszo.blog: „Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház tiltakozik a médiában megjelent híresztelések ellen, miszerint a gyerekek karácsonyi csomagjait ’evangélikus lelkész, az evangélikus egyházhoz tartozó személy’ lopta el. Hangsúlyozzák, egyházuknak semmi köze az eseményekhez, az elkövető pedig soha nem tartozott hozzájuk. Ismereteink szerint az elkövető bizonyos Vili Bihler, aki az Élet és fény egyház prédikátora, amely egyház Szerbia területén nem történelmi, elismert egyház”– írta Dolinszky Gábor püspökhelyettes és Balog Róbert püspöki titkár.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!