Africa Race – Szalayék egy helyet előreléptek

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 14. helyen végzett a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny hétfői szakaszán, az összetettben pedig a 11-edikről a 10. helyre lépett előre.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a Tiulit környéki, több mint 414 kilométer hosszú szelektív szakaszon a magyar páros remekül kezdett, csak az etap második felében a tevefüves, mély homokos résszel gyűlt meg a baja – elsősorban emiatt kapott egy órát a győztes Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov orosz kettőstől.

„A nagy dűnéken szeretek autózni, ott nem is volt gondunk, ám a mély homokban pont előttünk akadt el egy Buggy, mi pedig nem tudtunk időben kijönni a nyomból, így hasonló sorsra jutottunk. Csak nagy energiabefektetéssel járó, hosszú ásás után tudtunk továbbmenni, kellett is néhány kilométer, amíg összeszedtem magam. Nehéz napot zártunk, de az autó szerencsére remekül bírta a megpróbáltatásokat” – mondta Szalay Balázs.

A kamionosok között Darási Zsolt és Szalai Norbert párosa az ötödik helyen zárta a szakaszt, míg a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László egységet ismét technikai gondok sújtották, így nem tudott végigmenni a szelektív szakaszon.

Eredmények, 7. szakasz:
Tiulit-Tiulit (össztáv: 439,54 km, szelektív szakasz: 414,27 km)
—————————————————————-
autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 4:34:16 óra
…14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:05:45 óra hátrány
az összetettben:
1. Vasziljev, Zsilcov 20:57:29 ó
…10. Szalay, Bunkoczi 3:47:20 ó h.

kamionosok:
1. Jaroslav Valtr, Rotislav Pilny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 4:51:03 ó
….5. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN)  2:26:02 ó h.
6. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 6:42:03 ó h
az összetettben:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 22:53:17
…5. Kovács, Czeglédi, Ács 15:45:39 ó h
6. Darázsi, Szalai 34:08:28 ó h.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!