Nyíljanak meg az egyházak kapui!

Rétvári Bence fideszes államtitkár szerint nincs szükség az állami intézmények és a templomok megnyitására az embertelen hidegben a fedél nélkül fagyoskodók számára.

A nappali melegedők kapacitása szerinte elegendő, a civilek számára erre a célra juttatott támogatások elégségesek.

Hogy Rétvári cinikus volt-e vagy sem, nem tudjuk, de az biztos, hogy az interneten többen követelik, hogy adjanak éjszakára menedéket a fedél nélkülieknek.

Nem hisszük, hogy központilag kell valakinek kinyittatnia a templomokat, amikor a multik tudnak gondoskodni legalább egy sátorról, vagy némi meleg teáról, miközben a szeretet egyházai zárva tartják a kapuikat.

Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár valószínűleg a cseh kettőt nézi, szerinte ugyanis az elmúlt két napban például senki sem fagyott meg – hála a kormánynak.

Czibere Úr sajnos téved, ugyanis például vasárnapra virradóan két ember fagyott halálra Zuglóban.

Igaz, hogy nyáron történt, de péládul Szekszárdon inkább elkergetik a hajléktalanokat a templom környékéről is, ott a helyi Bacsmai atya szisztematikusan próbálja távol tartani az egyik fedél nélkülit a templomtól.

Keressük tehát azokat a magyar templomokat, egyházi intézményeket, melyek befogadják a fagyos téli éjszakákon (is) a rászorulókat, azokat a helyeket, ahol nem a központi döntésre várnak, hanem emberségből, egyedileg döntenek úgy, hogy megmentik a kiszolgáltatottakat a fagyhaláltól.

Ha Ön ilyen, vagy tud ilyenről, kérem írja meg nekünk kommentben!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!