Kiderült: egy rendőrautóban halt meg Pharaon

Helyi idő szerint holnap 13 órától 19 óráig lesz Dr. Ghaith Rashad Pharaon gyászszertartása a bejrúti Four Seasons Hotelben, értesült az Index. A portál felhívta az ötcsillagos szállodát, ahol megerősítették az Indexhez eljutott arab nyelvű gyászjelentés tartalmát, azaz hogy vasárnap délután családtagok és barátok búcsúznak egy szaúdi állampolgárságú, Dr. Ghaith Rashad Pharaon nevű embertől.

Kiderült az is, hogy épp akkor halt meg, amikor a rendőrök bevitték, pedig épp kihallgatták volna… várjunk csak! Mégsem. Elnézést kérünk, egy másik nagyon hasonló üggyel kevertük össze! Welsz Tamás a 2014-es országgyűlési választás végkimenetelét is befolyásoló politikai botrány kellős közepén halt meg. A haláleset oka, körülményei azóta sem tisztázódtak, bár a közvélemény az első sajtóhírek nyomán méreggel elkövetett öngyilkosságnak könyvelte el.

Na, de hogy is jött ez ide? Teljesen elfelejtettem, mit is akartam ide írni. Nem hinném ugyanis, hogy a két eset között bármiféle összefüggés lenne. Maximum a körülményekben. Épp kibukott volna valami, ami érintette volna Orbán Viktort is akár, vagy a kormányt, bár ezt sem lehet tudni, de valahogy Pharaon mégiscsak bejött az országba… aztán amikor összevissza beszéltek, és elindult volna bármiféle szőrszálhasogató nyomozás, feldobja a pacskert.

A másik dolog pedig, hogy fogalmunk nincs róla, melyik személyazonossága halt meg, elvégre sok volt neki, és azt végképp nem tudjuk, hogy ki van a kormányban, aki a hírt megerősítette (az Origo hivatkozott erre), ugyanis semmi közük nem volt Pharaonhoz, mint azt tudjuk.

Különös véletlen… nemdebár?

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!