Egy női rabbi átértelmezte Vona hanukai üdvözletét

Kelemen Katalin, a Szim Salom Progresszív Zsidó közösség rabbija hibának tartja Köves Slomó Vona Gábor hanukai üdvözletére küldött válaszát.

Az ugyanis, hogy Köves rabbi egy zsidó egyház felelős vallási vezetőjeként szólalt meg, magában rejti a zsidókról való hamis kép megerősödésének vagy kialakulásának veszélyét.

Kelemen Katalin hibásnak tartja Köves Slomó, az EMIH vezető rabbijának elutasító válaszát: ő udvariasan megköszönte volna s egy viszont üdvözlettel lezárta volna a rendhagyó jókivánságot.

Kelemen a kibic.hu oldalán megjelent elmélkedésében úgy véli, hogy az ünnepi jókívánságok gesztusának visszautasítása és nyílt levelének további gondolatai negatív, bomlasztó üzenetet hordoznak. Az, hogy egy zsidó egyház felelős vallási vezetőjeként szólalt meg így, magába rejti a magyar zsidókról, sőt a zsidókról általában való hamis kép megerősödésének, kialakulásának veszélyét.

„Kedves gesztusra kedves válasz. Ennyi.” – utal Vona levelére.

A közéleti személyek felelősségére hivatkozva idézi a Tóra tanítását, mely szerint szabad akarattal, a választás lehetőségével lettünk megteremtve, a halál és az élet közül az életet kell választani:

kata raday

„Fájdalmasan kézzelfogható, drámai aktualitássá vált ez napjaink világában, amikor az elzárkózás, a kirekesztés, a hatalomvágy, a fensőbbséges viselkedés, a gyűlölködés és a bosszúállás – háborúkon és merényleteken keresztül – napi több száz ember halálához vezet. Ebben a helyzetben különös nyomatékkal kell feltennünk magunknak azt a kérdést, hogy vajon az életet és a jót, a megbékélést szolgálja-e, ha kimondott szavainkat a gyanakvás, a bizalmatlanság, a sértettség és a gőg érzései diktálják, ha a változást csak a másiktól várjuk, ha viselkedésünk kioktató és sztereotip gondolkodási mintákon alapul?” – teszi fel a kérdést Kelemen Katalin rabbi.

Példakánt hozza fel a zsidó hagyomány tanítását, ami a jó modor fontosságára, az etikus viselkedésre figyelmeztet: hogy ne szégyenítsenek meg másokat. Különösen ne nyilvánosság előtt.

Meggyőződése szerint a 21. század egyetlen utat kínál a világnak „az élet, a jó választásá”-ra: „Ez az út pedig – legjobb hagyományaink szellemében – az, hogy önmagunkon, saját felnövésünkön, érettebb, jobb emberré válásunkon dolgozunk folyamatosan, és közben nyitottak vagyunk mások pozitív változásainak elfogadására” – fogalmazta meg önnön tanulságát Kelemen Katalin rabbi.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!