Botrány: hazudott a Fidesz a pénzhamisító Veress Áronról?

A képen Loppert és Veress

Már korábban beszámoltunk róla, hogy Veress Áron, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának egykori elnöke 1 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, amiért hamis pénzzel üzletelt.

Veress Áront 2012-ben kizárták a pártból, ha még ezek után is elnöknek adta ki magát, akkor szélhámoskodott – ezt a magyarázatot adta az Origónak a Fidesz arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az állításuk szerint 2012-ben a pártból kizárt Veress Áron egészen az elfogását megelőző időszakig a Fidesz Ifjúsági Tagozata elnökeként szerepelt, olykor vezető kormánypárti politikusokkal.

Veress Áront azért zárták ki a pártból, mert négy és fél évig nem fizetett tagdíjat – derült ki a Fidesz honlapjára feltöltött dokumentumból. Ebben a 2011 tavaszán küldött levélben az összesen 15 600 forintos tagdíjhátralék befizetésére szólították fel Veresst, sikertelenül.

A párt szerint a kérdésben az egyetlen hiteles forrás a párt hivatalos tagnyilvántartása, nem pedig a sajtóban megjelenő hamis információk. Hozzátették: „2012-es kizárását követően Veress Áron tudta a legjobban, hogy nem a Fidesz tagja, végképp nem tagozati elnök, hiszen nem nevezték ki újra. Az, hogy akként tüntette fel magát több helyen, szélhámosság.”

Egy szélhámost nem szokott vezető politikusokkal haknizni

Több olyan bizonyíték is utal arra, hogy bár a párt hivatalosan, formálisan kizárta a Fideszből Veresst, (nem erkölcsi okok miatt, hanem az elmaradt tagdíj miatt) ő továbbra is aktívan politizált a szervezetben.

veress1

Azt a 444.hu szúrta ki, hogy Veress (a kép jobb szélén) 2014 január-februárban Azerbajdzsánban járt a Fidesz Ifjúsági Tagozatának több tagjával. A küldöttség tagja volt Loppert Dániel (a képen középen), a tagozat egyik tagja. Loppert azt mondta, az azeri út nem volt hivatalos, a repülőjegyét maga fizette.

A másik furcsaság, hogy a Fidesz a sajtóban megjelent híreket nem tartja mérvadónak, azonban a saját honlapját talán igen, és azon pedig világosan látszik, hogy a 2012-ben történt kizárást követően a „szélhámos” Veress még elhitette mindenkivel a kormánypártban, hogy ő ott van, méghozzá úgy, hogy erről be is számoltak 2013-ban.

20150212fidesz veress

Azért sem tűnik „elírásnak” a cikkben szereplő elnöki titulus, mert ha nem tagként vesz részt az eseményen, miért is köszönt bárkit is, főleg elnöki színekben? Ha ezt tette, és ezt szélhámosságból, akkor a Fidesz a saját honlapján minek ír cikket róla?

Gulyás Gergellyel, a Fidesz jelenlegi alelnökével is szerepelt a kizárása után

 

zalaeg
Kép forrása: Zalaegerszegi 7 nap

Ugyan a pártból kizárták Veresst, ez minden bizonnyal igaz, viszont nem szabad elfelejteni, hogy nagy mákjuk volt, hiszen ha nem ügyelnek annyira kényesen a formai okokra, Veressnek hivatalosan etikai vétség miatt nem szűnik meg a tagsága. Amellett, hogy papíron nem volt tag, még ugyanúgy működött a pártban, a Fidesz tehát kétségkívül igazat mond abban, hogy papírforma szerint Veress már „törvényen kívüli volt” azonban hazudik abban, hogy ne lett volna köze a párthoz.

Még az is lehet, hogy a hamis pénzzel azért ügyletelt, hogy a tisztára mosott lével befizesse az elmaradt tagdíjat? Ezt már nem tudjuk meg…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!