Amikor elkezdődött a Fideszben a bálványimádat…

Egy demokrácia hanyatlásáról nem is kell nagyobb tanúbizonyság annál, minthogy az egyáltalán nem demokratikusan (2/3-os egyenakarattal) hozott törvények szimbólumait kötelező jelleggel közszemlére tetetik mindenütt. Ez történt a „Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával” is 2010-ben.

Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kellett kifüggeszteni a parlamenti deklarációt minden államigazgatási épület méltó helyére, azzal a szabállyal, hogy „a tábla megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell”

„A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű terülei együttműködési államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben… a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.”

A határozat a többi hatalmi ág képviselőinek nem előírja a nyilatkozat kifüggesztését, hanem kéri tőlük, hogy az általuk használt épületekben is tegyék meg ezt. Ez vonatkozik a köztársasági elnöki hivatalra, az Országgyűlésre, az Alkotmánybíróságra, a bíróságokra, az ügyészségekre, az ombudsmani hivatalokra, az ÁSZ-ra, az MNB-re, a helyi és kisebbségi önkormányzatokra.

Jött aztán az új alkotmány

Az új alkotmány elfogadása után okafogyottá válik a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, ezért az új alaptörvény preambulmát alkotó Nemzeti hitvallást kell majd kifüggeszteni a közintézményekben – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök akkori szóvivője.

Orbán Viktor kormányfő még 2010. július 7-én, beszélt arról, hogy ha megszületik az új alkotmány preambuluma, a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat okafogyottá válik. Azt mondta, hogy semminek sem örülne jobban, mintha kifüggeszthették volna a mai magyar hatályos alkotmány preambulumát – „ha lenne, csak nincs”. Azt mondta, ha „lesz ilyen preambulum, tavaszra lesz, lesz alkotmány, annak lesz preambuluma, az össze fogja foglalni azokat az értékeket, amelyek összekötnek bennünket, amelyek világossá teszik az államigazgatásban dolgozók számára, hogy milyen értékek mentén kell érintkezniük a választópolgárokkal, hogy kell ellátni a munkájukat”.

Ezek a közös értékek a mai napig sanyargatnak minket úgy, ahogy Orbán Viktor és kormánya teszi. Lassan új dokumentumokat kellene kifüggesztenünk…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!