Hiába tűnt el a Népszabadság című lap múltat is idéző archívuma, hiába radírozták le gondos kezek a 2010 előtti szerepjátékokat, itt a bizonyíték, hogy Orbán Viktor a legnagyobb átváltozóművész a hazai politika színpadán.
Némi internetes kalózkodás után sírva nevethetünk, ha felidézzük miniszterelnökünk alakváltozásait, melyek során liberálradikálisból keresztény-nemzeti-konzervatívvá vedlett.
Természetesen távol áll tőlünk, hogy Magyarország miniszterelnökét egy hataloméhes hazug brigantinak tartanánk, mindössze csodálattal adózunk ama tehetségének, amivel 25 éve képes elkápráztatni minket a klasszikus – na tessék, az is lopott – bohóctréfával: van másik.
Köszönet a társoldalaknak az alábbi jellemformáló múltidézésért. Glória-glória…
“Én sem hazudtam soha az embereknek.” (CNN interjú, 2006. szeptember 23.)
“Ha a választásokon csak pártok indulhatnak – amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk. A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is.” (HVG, 1989. augusztus 26.)
“Budapesti értelmiségi körökben kedvelt beszédtéma a Fidesz esetleges kormányra kerülése. A helyzet azonban az, hogy minket senki nem keresett meg ez ügyben, s egy ilyen gyenge kormányban a Fidesz nem is kérne szerepet. /…/ Nem örülünk a szabaddemokratáknál kialakult helyzetnek, de szeretném egyben azt is leszögezni, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy az SZDSZ válsága elmélyüljön vagy elhúzódjon.” (Népszabadság, 1991. november 25.)
“Tartok az olyan politikusoktól, akik a miniszterelnökségüket, miniszteri pozíciójukat, parlamenti képviselőségüket valamiféle küldetésnek tekintik.” (1992)
“…Összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni. /…/ A XX. század végi modern társadalomtól idegen az a gondolatvilág, amellyel kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet. Az MDF társadalommal szemben keres politikai szövetségest az egyházakban. Vajmi kevés esély van arra, hogy a kormánykoalíció pártjaiból korszerű konzervatív párt alakuljon ki.” (A Fidesz pécsi kongresszusa, 1992. május)
“Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy a liberális szó helyett inkább a szabadelvűt használom, hiszen vidéken semmit nem értenek abból, ha azt mondom, liberális. A mérsékeltség hangsúlyozása nagyon fontos, mivel a Fidesz korábban valóban radikális párt volt.” (Kritika, 1994. március)
“A Fidesz és az FKGP békés egymás mellett élése immár valósággá vált, ennél többről azonban nincs szó.” (Magyar hírlap, 1997. október 31.)
“A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja, … a modern XX. század végi liberalizmus.”
“Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül… Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen… Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az idegengyűlölettel…”
“A populizmus élő klasszikusai szájában a liberális szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet. Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához.”
“A radikális jobboldal nemzetiségi politikája patetikus magyarkodásban, hazafias frázisokban merül ki. Visszaélnek a nemzeti retorikával, valójában nemzetellenes politikát folytatnak. Csak olyan liberális pártok érdemlik meg, hogy talpon maradjanak ebben az országban, amelyek képesek választ adni arra a politikai kihívásra, amelyet a határainkon kívül élő magyarok iránti felelősség jelent. /…/ Ugyanakkor egyetlen magyar kormány sem érezheti felhatalmazva magát arra, hogy a kisebbségek iránti politikai felelősséget átvállalja a határainkon kívül élő magyarok politikai szervezeteitől.”
“Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.” (Magyar Nemzet, 1998. április 9.)
