Kiderült Bakondiról, hogy nem spóra és tud háromig számolni

Sőt: akár egymillió négyszázezerig is, ha állami fizetésről van szó.

Az ország egyik álomállása az övé. Joggal gondolta, hogy legyen egy a fiának is.

Bakondi György egyik arca egy beszélő spóráé, „aki” egy zen buddhista mantra elbágyasztó zümmögésével képes akár órákon át olyasmiről beszélni, amire már az elhangzás pillanatában sem emlékszik senki s mindezt havi egymillióért (plusz áfa).

A miniszterelnök úgynevezett biztonsági kérdésekben illetékes szakértője olyan nagy horderejű nemzetvédő kérdésekben képviselő csodálatra méltó alázattal gazdáját, ami minden pénzt megér.

Az egykori határőr a vészek őrzőjeként szekundál Orbán nemzetmentéséhez, ha kell, homokzsákon húzza összébb magát, ha kell, a másik lárva, Kovács Zoltán csinosan franciasálas piétájában áll beletörődő egykedvűséggel a déli határkerítésnél, aztán hazaautózik.

Pici heg a mulya óriáscsecsemő életrajzában, hogy bár 2000-ben, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) megalapításakor Pintér Sándor a szervezet főigazgatójává tette meg Bakondit, de a kormányváltást követően az OKF élén a megbízatását nem hosszabbították meg, 2002 decemberében távoznia kellett a szervezet éléről, mivel Keller László közpénzügyi államtitkárként feljelentette egy 1999-es ügy miatt.

A vád szerint az évtizedekkel korábban martinsalakos technológiával épült lakóházak esetén Bakondit azzal vádolták meg, hogy közbeszerzési eljárás nélkül bízott meg legalább egy céget a munkálatok elvégzésével.

Ejnye.

De valamitől Bakondi elvtárs nagyon jó elvtárs, mert Orbán már 2010-ben kinevezte árvízi újjáépítési biztossá, majd a katasztrófavédelem vezetőjévé, 2010. június 15-én tűzoltó vezérőrnagyként helyezték újra állományba sőt, a Mal Zrt. vezetőjévé. Annak ellenére, hogy a saját szakmájával és bajtársaival is számtalan konfliktusba részrehajlónak tűnő kinevezései miatt, 2010 őszén már kormánybiztossá nevezték ki.

2012 decemberében pedig korszakhatárhoz ért a pályája: ő lett a télügyi kormánybiztos, egyfajta Holle apó.

Bakondi azóta is perfekt nyelven mondja továbbra is a semmit, nehezen érthető orbáni ragaszkodás mellett. Legfrissebb slágerének a címe: 2017-ben áttörés lehet a migrációs politikában. Ez vitathatatlanul erős évkezdés egy olyan magas pozícióból illetékes elvtárs részéről, aki nagy valószínűséggel életében nem látott még autentikus menekültet.

Amennyiben, mint fent jegyeztük, Bakondi egyik arca egy intelligens spóráé, a másik egy cseppet sem mulya ravaszdi rókáé. Miközben láthatatlan országvesztőkkel és gumicsizmákkal hadakozik, azért a szeme ott van a zsákmányon.

Örvendetes hír, hogy a saját lábán álló – ha hihetünk az internet vizuális memóriájának – aranyifjonti jegyektől sem mentes fiának sikerült egy másfélmilliós állást találnia a déli határon sétálva, minden bizonnyal a menekültek által elhajigált lomok közt. Meglátta, megtetszett, felszedte gondolván, jó lesz az a gyereknek, hisz első a család.

Apró kis bibi immár a kis Bakondi ívelő pályáján is, hogy az állás miatt rapid kirúgták azt a vezetőt, akinek a helyére került. Az viszont már konkrétan örökmonokli, hogy mindez egy állami vállalat vezetésében történt.

Őszintén reméljük, hogy a kis Bakondi Patrik ugyanolyan elszántan ül majd az állami tulajdonú Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt. vezetői székében, mint amilyen rendíthetetlenül áll a papa a gáton, néha összeeresztik a közös állami vizeket, innen is jó egészséget kívánunk a családnak.