Elszámoltatjuk! – Mit ígért a Fidesz, és mi lett belőle?

Budapest, 2010. április 25. Orbán Viktor a győzelem pillanatában - Lassan hét éve beintett MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
“Magyarország jobban teljesít” – áll a kormányzati propagandában. Folyamatos adócsökkentésről és egyéb közterhek megvágásáról szól a Fidesz kommunikációja. Burány Sándorral, az MSZP frakcióvezető-helyettesével a párt gazdasági szakpolitikusával sorra vettük az elmúlt évek hazugságait adóügyben.
A Fidesz 2010-ben egy úgynevezett gazdasági akciótervet hirdetett meg, mely az ország kifosztásának, és a társadalmi csoportok összeugrasztásának, mesterterve volt.
Eljött a számonkérés, lássuk, mit tett a Fidesz!
Vastagon kiemelve Fideszes állításokat olvashatja, alatta pedig azt, ami valójában történt.
  1. A Fidesz egy új, kedvezményes társasági adó bevezetésével a kis- és középvállalkozásoknak ígért könnyebb adófeltételeket

Ezzel szemben könnyebb csak azoknak a multiknak lett, akik ellen harcot hirdetett – 2017-től egyébként a társasági adó újbóli, 9 százalékosra történő csökkentése adóparadicsomot csinál az országból, amivel természetesen megint a gazdagok nyernek.

A kis- és középvállalkozások átlagosan 15%-kal magasabb költségteherrel küzdenek, a magas bérterhek nyomasztják például a pincéreket, a szakácsokat, és a kereskedelemben dolgozókat.

A multinacionális cégek a magyar költségvetésbe egyáltalán nem, vagy csak alig fizetnek adót, cserébe viszont a Fidesz rendesen kitömi őket különféle forrásokkal is. Itt jellemzően az összeszerelő-üzemekre kell gondolnunk – nagy német autógyárakra például, akik bár adnak munkát a helyieknek, de a munkabért nem viszik túlzásba.

  1. A 16%-os egykulcsos adó és a családi adózás új adózókat von a rendszerbe, figyelembe veszi a teherbíró-képességet, mindenki nyer vele

Az egykulcsos adórendszerrel csak a módosabbak jártak jól, 2010 után ismét onnan vettek el, ahol kevesebb volt, és annál hagytak több pénzt, akinek addig is több volt.

A családi adókedvezményt csak a legjobban keresők tudták igénybe venni, ezzel párhuzamosan a gyes és a gyed nem növekedett, ahol pedig nem volt munkajövedelem, ott jártak rosszul csak igazán a magyar családok. A rendszer igazságtalan, mert bár a munkajövedelemhez kötött gyermektámogatás egy korábbi számos hibákkal teli segélyezést hivatott felváltani, összességében csak elmélyítette a gyermekszegénységet, ugyanis oda nem jutott pénz, ahol a szülők nem dolgoztak, így a rendszer vesztesei a gyerekek voltak.

  1. Az adózáson kívüli jövedelem bevezetésével a ház körüli munkákban részt vevő köztehermentesen dolgozhat

Ez gyakorlatilag a cselédadó, mely a tehetős rétegek számára jelentett könnyebbséget, mert a bejárónő, bébiszitter így könnyebben volt alkalmazható, a bérből élők gondjait természetesen nem enyhítette.

Cselédek, házi alkalmazottak a századelőn – Szép új világ (kép: Fortepan)
  1. Az ingatlan-bérbeadás szabályai egyszerűsödnek

Valójában ez a vagyonos rétegek számára lett érdemben kedvező, mivel tízezrek ebből is kimaradtak, hiszen csak az ér valamit is a kormánynak, akinek van valamije. A több ingatlannal rendelkezők számára kapóra jövő kedvezmény a jómódú réteg ingatlanvásárlását ösztönzi, a bérbeadás célú ingatlanvásárlások száma megugrott, a gazdasági válság alatt a nyomott árú ingatlanokból, vagy a bedőlt hiteleik miatt lakásukból kiszoruló családok ingatlanjait árveréseken megkaparintó tőkések emelkedő ingatlan-befektetési hullámot indítottak el.

  1. Gyümölcspálinkát lehessen engedély nélkül főzni.

Elöntötte a kétes minőségű és eredetű adómentes pálinka a kocsmákat, így jelentős veszélynek tették ki a lakosságot, valamint jelentős adóbevételtől esett el a költségvetés, megugrott a visszaélések száma, a hagyományos pálinkafőzést így sikerült lejáratniuk, mindemellett az EU ellen folytatott pálinka-szabadságharc egy jelképes, kismértékű adóval elkerülhető lett volna.

  1. Az uniós források radikális átrendezése a kkv-k számára.

Kis és középvállalkozások helyett saját maguknak szervezték át igen radikálisan a források elosztását. Pár év alatt intézményesítették az uniós pénzek szétlopását, a keret folyamatosan apadt, ugyanakkor valahogyan Mészárosok, Tiborczok, villámgyorsan meggazdagodtak. Az uniós forrásokat pedig olyan emberek osztották szét a sajátjaik közt, mint Mengyi „Voldemort” Roland. Maffiaszerű módszerekkel szívják el a pénzt az emberektől

Mészáros Lőrinc somolyog (kép: Népszava)
  1. Költségstop a politika, kormányzat szintjén, a közszférában

Ehelyett óriási állami alkalmazotti szféra épült ki, soha nem látott – rekord mennyiségű államtitkárság létezik, melyekben a pozíció halmozó Fideszesek uralkodnak. A pénzszórás folyik ott is, ahol ennek az ellenkezőjét ígérték. Tucatszámra hoznak létre új pozíciókat maguknak.

  1. A közszféra bérkiadásait átalakítják

Az átalakítás a Fidesznél azt jelentette, hogy a köztisztviselői réteget kivéreztetik. A köztisztviselői alap immáron hetedik éve nem emelkedett, tűzoltási jelleggel alkalmi fizetésemeléseket csepegtetnek, fejetlenség és finanszírozhatatlan állapotok uralkodnak az egészségügyben, ezt ők is tudják, de az mszp azonnali 50%-os fizetésemelési javaslatát mégis elutasították.

  1. Havi bruttó 2 millió forintos bérplafon az állami szervek vezetőinek

Szólt az ígéret, de ezt mégis számtalan esetben átlépik, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de Polt Péter legfőbb ügyész is 5-5 millió forintot keres. Saját embereik számára nincs bérplafon!

Milliók ülnek egy asztalnál – Matolcsy és Polt (kép: Pápa Levente facebook)
  1. Költségvetési felelősöket küldenek ki a jelentős költségvetési pénzekkel gazdálkodókhoz

A felelős egyszerűen ránehezedik az intézményekre, iskolák, egyetemek, színházak nyakára úgynevezett kancellárokat ültettek, akik nehéz anyagi helyzetbe hozták az intézményeket, ellehetetlenítették a működést, az oktatást, a művészeteket, a gondolkodást, és a véleményeket.

  1. Az állami intézményeknél bútor-, mobiltelefon- és kocsicsere-stopot rendelnek el

Ehelyett évi több száz millió forint megy el bútor és egyéb eszközbeszerzésre, az állami szervek, minisztériumok, államtitkárságok apparátusára, gépkocsi-park cserére, bérlésre, és újabban terveznek beszerezni egy magánrepülőt Orbán Viktornak és kormányának.

  1. Nemzeti eszközkezelőt ígértek, ami megsegíti a bedőlt lakáshiteles családokat

De ahelyett, hogy a meglévő, üres, vagy rossz állapotú lakásokkal kezdtek volna valamit, a bedőlt jelzáloghitelekkel rendelkező családokat kitelepítették egy Ócsa határába épült Patyomkin-faluba, majd inkább felhagytak a programmal, és az út szélén hagytak ezreket.

  1. Bankadó

A Bankadóval a külföldre menekített extraprofitot sarcolták volna meg – Ehelyett a bankadó bevezetésének következtében a hitelfelvételi lehetőségek szűkültek, a banki költségeink megemelkedtek, így a magyarok fizették meg Orbán helyett ennek az árát is.

Elszámoljuk.. izé.. elszámoltatjuk! – kormánypropaganda óriásplakáton (kép: vasárnapi hírek)
  1. Közüzemi díjak emelésére moratóriumot rendelnek el és tárgyalásokat kezdenek a közműcégekkel a díjak megállapításáról.

Helyette önkényesen hatósági árakat szabtak az energiahordozókra pedig ezek világpiaci ára tartósan sokkal alacsonyabb lett, mint korábban, mégis többet fizetünk áramért, fűtésért. A rezsicsökkentés nem jött be, és nem is fog.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!