Ön dugul? Kattintson, ha dugul! Tessék kattintani, ha dugulni tetszik!

 

A múltkor már bemutattuk nektek Dugi Zsuzsit, a Pumpák Királynőjét, és Budapest legprofibb duguláselhárító szakiját, aki mint kiderült nemcsak csövek és lefolyók dugulásával foglalkozik. Tulajdonképpen csak annyit írunk, hogy a szó a stúdióé:

„Nemcsak a szennyvízcsatorna, meg az esőcsatorna dugulhat el. Ha a gyerek nagyon hallgat, ha a rokon valamit elhallgat, ha a főnök kétértelműen fogalmaz…

Előfordul, hogy nem értünk meg egy szót, mert elhadarta valaki a végét, és ez annyira megzavart, hogy csak törjük a fejünket, hogy mi a fenét is mondhatott, közben nem tudunk a lényegre figyelni…

Van a nem értett idegen szó, amit nem írtunk fel, így meg sem nézhetjük a szótárból a jelentését…

A legkellemetlenebb, ha ránk szólnak, hogy egy szó értelmét teljesen egyedileg értjük, aminek semmi köze az eredeti szóhoz.

Volt egy konkrét színigény, királykékre szerette volna festetni ismerősöm az új hajóját. Még lelkesedett is a mester, hogy milyen gyönyörű az az olasz kék szín a katalógusban. A nyár végén találkoztunk: Az illető nem tudott „becsajozni”, mert mindenki messziről kikerülte, hiszen rendőrkékre sikeredett az az gyönyörű olasz kék színű hajótest…

A mester másnak gondolta a királykék színt… Mindketten mást értettek, mást gondoltak ugyanarról a színről.

Szász Mátyás személyiségfejlesztő pár tippje a „Nem lehet semmi túlkommunikálni” című írásából.

1. Érjen el osztatlan figyelmet!

Amíg a másik fél nem figyel 100%-osan Önre, el se kezdje a mondókáját. (Pl. ne akkor közöljön a feleségével valami fontosat, amikor éppen pakolja a hűtőbe a frissen vásárolt cuccokat – vagy ne akkor akarja megkaparintani a férje figyelmét, amikor gólhelyzet van a tévében.)

2. Fogalmazzon tömören!

Ha nem tudja úgy megfogalmazni a mondanivalóját, hogy egy hatéves gyerek is megértse, főleg, ha a másik fél nem tudja, hogy mit akar, és akkor se, ha még Ön sem tudja.

3. Használjon egyszerű szavakat és rövid mondatokat!

Mire végig érne egy körmondaton, már Ön is elfelejti az elejét. Ha olyan szavakat használ, amit a másik nem ért, akkor azon gondolkodik, és a következő 1-2 perc tuti, hogy kiesik neki.

4. Kérdezzen vissza, kérje meg a másikat utólag, hogy a saját szavaival foglalja össze, mit értett meg az egészből!

Ez a legfontosabb. Főleg hatalmi viszonyban lévő közlő esetén van arra esély, hogy a beosztott csak rábólint, hogy értette, mert fél ellent mondani. De valójában fogalma sincs, hogy mit is kértek tőle. Szoktassa rá a munkatársait, hogy a tisztázásért nem büntetés jár, sőt – ez elvárt lépés minden kommunikációs folyamatban.

A tapasztalat az, hogy hiába próbál pontosan fogalmazni – bárhogy is írja körül az adott témát, mindig lesz, aki másképp érti, másképp gondolja. Erre a megoldás: az írásbeliség…

Legközelebb megismerkedünk a kompromisszummal és a konszenzussal

DugiZsuzsi – dugulaselharitas.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!