Erzsébet-utalványok: Rétvári a saját kormányát hazudtolta meg

– Rétvári szerint a költségvetési többletből fizették az Erzsébet-utalványokat.

– Fónagy szerint a vésztartalékból.

Az még hagyján, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is megkapták a nagy kormánypropagandával és felesleges plusz milliárdokból kitömött tízezer forintos utalványt, ami simán mehetett volna a nyugdíj mellé, de akkor nem olyan feltűnő, hogy milyen jó a kormány a nyugdíjasaihoz – nem az -.

Az még hagyján, hogy akár Nevadában, akár Ukrajnában él a magyar nyugdíjas,

maximum söralátétnek használhatja a tízezres gesztust,

hiszen hol a fenében váltaná be a határon túl – s vannak néhányan, ez ugye kiszállt az ablakon, illetve maradt a kormánybüdzsében, mint be nem váltott ígéret. S forint.

Az még hagyján, hogy Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ezermester mindenese egy tegnapi rádióinterjúban pont ezzel a számmal nincs tisztában, hogy vajon hányan kaphatták meg – feleslegesen – külföldön az utalványokat.

Még az is hagyján, hogy az Idősek Tanácsával történt egyeztetés eredményeként indokolja Rétvári a kormányon belül is vitákat kiváltó utalványi formulát – na ez egy kicsit biceg – azzal az indokkal, hogy a kisebb nyugdíjjal rendelkezőknek nagyobb ajándék az utalvány – ezt nem tudjuk értelmezni, valószínűleg ő sem -.

Az viszont több, mint meghökkentő, hogy minderről úgy nyilatkozik Rétvári, hogy volt akkora többlet a magyar költségvetésben, hogy ezt a gesztust s ebben a formában megengedhette magának a kormány.

Ugyanis december végén látott napvilágot az a szemérmes válasz, amit Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára adott az MSZP-s Lukács Zoltán kérdésére, s ebben az állt, hogy a 2,8 millió főnek adott Erzsébet-utalványokra fordított mintegy 28 milliárd forint nagy részét, 25 milliárd forintot az Országvédelmi Alapból, vagyis a költségvetési vésztartalékból csoportosítottak át.

Mivel szintén az év végén lebegtette meg Varga Mihály, hogy több mint ezer milliárdos hitel felvételére készül idén a kormány, nagyon erős a gyanú, hogy Rétvári annyira túltolta a kormánypropaganda biciklijét, hogy észre sem vette: erősen lejt a pálya. A fék meg a kezében maradt.

(kép: origo)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!