Elfogták a szabadszállási emberölés gyanúsítottját

Egy kecskeméti hotelben elfogták azt az 55 éves nyárlőrinci férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy olyan súlyosan bántalmazott egy 70 éves idős nőt a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson, hogy az asszony életét vesztette – közölte honlapján a rendőrség.

A szerdára virradóra közzétett közlemény szerint V. Endrét a bűncselekmény bejelentésétől számított 9 órán belül fogták el. A férfi – akit emberöléssel gyanúsítanak – beismerte a bűncselekményt.

A rendőrség még kedden közölte, hogy bántalmazás okozhatta egy idős nő halálát Szabadszálláson. A helyi körzeti megbízottat kedden értesítették arról, hogy egy 70 éves helyi asszonyt karácsony óta nem láttak. Lakóházában a rendőr megtalálta az idős nő holttestét.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!