Africa Race – Szalayék a 12. helyen zárták a második szakaszt

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliverseny keddi, második szakaszát, s az összetettben is ebből a pozícióból folytathatja a viadalt.

Az Opel Dakar Team keddi tájékoztatása szerint nehéz etapon van túl a mezőny, melyen a versenyzők dolgát nehezítette, hogy az itiner nem minden esetben volt pontos, így a magyar duó is eltévedt egyszer.

„Két kilométert tévedtünk ezen a napon, s onnan jöttünk rá, hogy rossz irányba megyünk, hogy többen is jöttek szembe. Ugyanott tévesztettek, ahol mi, csak ők előttünk voltak, így ők több időt buktak” – mondta Bunkoczi.

A Domaine Mulajból Tagunitba tartó szakaszon a 369,94 kilométeres gyorsaságin az orosz Vlagyimir Vasziljev volt a leggyorsabb, Szalayékat 1:01:19 órával megelőzve. A kamionosoknál a szinte Vasziljevvel azonos időt produkált, szintén orosz Andrej Karginov volt a leggyorsabb. A magyarok közül a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió az ötödik, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a hatodik pozícióban zárta a napot.

Eredmények, 2. szakasz:
Domaine Mulaj-Tagunit (össztáv: 393,10 km, ebből szelektív szakasz: 369,94 km):
autósok:
——–
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 3:48:25 óra
…12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:01:19 óra hátrány
Az összetett állása:
1. Vasziljev 4:48:34 óra
…12. Szalay 1:10:04 óra hátrány
Kamionosok:
———–
1. Andrej Karginov, Andrej mokejev, Dmitrij Nyikityin (orosz, Kamaz) 4:08:30 óra
…5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:04:03 óra hátrány
…6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 3:11:46 ó h.
Az összetett állása:
1. Karginov 5:14:47
…5. Kovács Miklós 1:13:12 ó h.
6. Darázsi 3:38:13 ó h.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!