Korrupciós ügybe keveredett a katolikus iskola vezetője

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket, Tamási Zsolt fellebbezett a döntés ellen.

A december végén hozott döntésről maga az igazgató számolt be az MTI-nek hétfőn. Mint elmondta: az ügyészség valamennyi korábbi tiltás hatályát meghosszabbította. Tamási Zsoltnak nem szabad belépnie a Római Katolikus Gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot.

Tamási Zsolt és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a DNA. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor./…/

A Krónika című napilap korábban közölte, a római katolikus egyház felhívására a Maros megyei templomokban csaknem 26 ezer lej (1,8 millió forint) adományt gyűjtöttek a hívek a fizetés nélkül maradt tanárok számára. Az adományt karácsonykor adták át.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!