„Normális ha szarban húgyban fekszenek az idősek”

A két ünnep között került ki a Facebook-ra egy bejegyzés melyben egy nő a hozzátartozójáról készített képekkel illusztrálta a magyar egészségügyi állapotokat.

Az alábbiakban pontosan közölt idézetek következnek, valamint olyan képek, melyek csak erős idegzetűeknek szólnak!

„Erre már nincsenek szavak te Orbán retek aki szét lopod az országot a haverjaiddal eggyütt remélem a te pereputtyodat is igy fogják ápolni.

Tegnap is posztoltam egy képet a Köbányai Gizella krónikus belről hogy milyen embertelenül bánnak szegény idősekkel és panaszunk ellenére mai termés……… anyósom alatt a fenekétől a nyakáig tiszta pisi,az ágy alatt több liter ifúziós viz ……gondom mellé folyt de szartak rá, majd ránéztem a mellette levő nénire aki miatt is kivertem a balhét felemeltem a takarót borzalmas látvány fogadott.Megint velem volt a baj hogy mertem szólni.

Nézzétek a képeket ezeknél ez normális ha szarban húgyban fekszenek az idősek .Feléjük sem néznek ott ültek bent a szobába és bagóztak.” írta a nő a bejegyzésében

A bejegyzés alatt a felháborodott kommentek közt lehet olvasni a történet folytatását, miszerint a betegért elviekben felelős dolgozók javaslatot tettek a beteg elszállítására egy magánintézménybe – ahol majd „jobban bánnak vele”, igaz egy havi fizetésért cserébe.

Az osztályvezető orvosnő szerint itt minden jól szép renbe működik és ha nem tetszik vigyem fizetős helyre a mamát ott majd jobban bánnak vele.Egésznap szarba -húgyban feküdni???Ez neki megfelelő!!!!

Azt valószínűleg nem is sejti a fenti kijelentést tevő „osztályvezető orvosnő”, hogy a kórházi alapellátás Magyarországon sem ingyenes, azért cserébe egész életükben járulékokat vonnak el tőlünk, így igenis jár mindenkinek a figyelem, az ellátás és a méltóság.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!