Rakétákkal fenyeget Észak-Korea

„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erősíteni fogja katonai potenciálját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel agresszív politikájával” – mondta televíziós beszédében Kim Dzsong Un.

Tavaly áprilisban Kim Dzsong Un személyesen irányította a rakéta új típusú hajtóművének tesztjét a Szohe űrrepülőtéren. Apjának 2011-ben bekövetkezett halála utáni hatalomra kerülése óta felgyorsultak az észak-koreai katonai fejlesztések. Legutóbb 2016. február 7-én hajtottak végre kísérleti rakétaindítást, szeptemberben pedig kísérleti atomrobbantást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai megtiltották Észak-Koreának a ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteket. Phenjan ezeket a határozatokat nem ismeri el, és arra hivatkozik, hogy Washington ellenséges politikájával szemben minden joga megvan a védelmi képessége erősítésére.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!