Felborított egy kukásautót, majd továbbhajtott

Nem találja a rendőrség azt a járművetőt, aki miatt felborult egy hulladékszállító.

A nyomozás adatai alapján 2016. november 9-én 10 órakor Győr közelében Sokorópátka felől Tényő irányába közlekedett ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival.

Sokorópátkát elhagyva egy erősen jobbra ívelő útkanyarulatban – eddig ismeretlen okból – átsodródott a szemközti sávba, ahol egy Scania hulladékszállító tehergépkocsi közlekedett.

20162812070805

A vétlen járművezető a frontális ütközés elkerülésének érdekében a járművét jobbra kormányozta, emiatt a jobb oldali laza padkán megcsúszott és az út jobb oldala melletti árokba hajtott, ahol a teherautó az oldalára borult. A közúti közlekedési baleset során személyi sérülés nem történt.

20162812070831

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi u. 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Fotók: police.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!