Lezuhant orosz gép: zenészek, katonák, újságírók is utaztak a fedélzeten

Vasárnap hajnalban felszállás után zuhant a Fekete-tengerbe egy Tu-154 típusú orosz repülőgép.

A Szocsiból Szíriába tartó gépen 92 ember utazott, 84 utas és 8 fős legénység. Az utasok között volt: az Alekszandrov együttes 64 zenésze, katonák és kilenc újságíró, a Pervij Kanal (Egyes csatorna) orosz állami televízió, az NTV és a Zvezda televízió három-három munkatársa.

A védelmi tárca által közzétett utaslistán szerepel a Doktor Lizaként ismert Jelizaveta Glinka, Fair Help (Méltányos Segítség) nemzetközi segélyszervezet munkatársa is.
Az orosz Nyomozati Bizottság (SZK) nyomozói jelenleg tanulmányozzák az iratokat, és kihallgatják a szerencsétlenül járt Tu-154 felszállását előkészítő vezetőket, repülésirányítókat.

Kimerítő intézkedések folynak a történtek körülményeinek tisztázására – mondta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője. A szerencsétlenség ügyében az SZK bűnvádi eljárást indított a légiközlekedés biztonságának megsértése címén.


Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője közölte: Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatták arról, hogy a Tu-154 eltűnt a radarképernyőről. Az elnök tájékoztatást kap a mentőszolgálatok munkájáról, folynak a kutatási munkálatok.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!