Szaddám megállíthatta volna az ISIS-t állítja egy volt CIA-s

Az Iszlám Állam nem tudott volna ilyen sikereket elérni, hogyha Szaddám Huszein maradt volna hatalmon – állítja John Nixon egykori CIA-ügynök, aki kihallgatta az iraki diktátort.

Nixon szerint a Nyugatnak meg kellene egyeznie azokkal a vezetőkkel, akiktől „irtózik”, hogy stabilizálhassa a Közel-Keletet. Ő volt az első CIA-ügynök, aki Szaddám Huszein 2003 decemberében történt elfogásakor jelentést adott.

„A kihallgatások során Szaddám mindent a feje tetejére fordított” – írta Nixon az egyik fejezetben, amit a Time és a Daily Mail is közzétett. Az egykori CIA-s azt állította, hogy ha Szaddám hatalmon maradt volna, akkor az Iszlám Állam ilyen mértékű térnyerése gyakorlatilag nem történt volna meg.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!