Három magyar áldozata is lehet a Berlini-merényletnek

A berlini magyar nagykövetség szerda délelőtt hivatalos jegyzékben kér tájékoztatást a német fővárosban hétfőn elkövetett merénylet áldozatainak és sérültjeinek állampolgárságáról – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.

Menczer Tamás közleményében azt írta: a berlini magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a német rendőrséggel, amely mostanáig csak annyit közölt, hogy az áldozatok közül hatan német állampolgárok.

„Váratlan és nehezen érthető módon” a további áldozatok és sérültek állampolgárságával kapcsolatban a rendőrség eddig nem adott információt – fogalmazott.

Ezzel szemben a Bors.hu a DailyMail információra hivatkozva, azt közölte, hogy három magyar áldozata is lehet a merényletnek.

berlin terror

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan. Menczer Tamás keddi közlése szerint a berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!