Kommunistavadász gyűjt a szeretet nevében a köztévében

Van, ahol felnőtt elítéltek adnak karácsonyi műsort a kecskeméti SOS Gyermekfalu lakóinak, s van, ahol „médiainkvizítor” gyűjtött a köz nevében az Ökomenikus Szeretetszolgálatnak, s az összegyűlt összeg fele három adományozótól csorgott be.

Talált: egyikük Mészáros Lőrinc.

matuzJónak lenni jó – hirdeti a karitatív társadalmi esemény, s ezt a mélyen igaz mondatot feltehetően sajátjának érzi Siklósi Beatrix is, aki – egy Matúz Gábor nevű médiainkvizítorral – 2002-ig az MTV-ben, majd az Echo TV-ben szerkesztette s vezette a legautentikusabb inkvizíciós – noch dacu ávós – hangulatot árasztó kommunistaüldözést az Éjjeli Menedék című leszámolós műsorukban. Mivel akkor már évtizedek óta nem tartózkodtak jelentős számban leleplezendő kommunisták az országban, az volt komcsi, akire ők mondták.

Legendásan horrorisztikus műsoraik színvonalát, küldetését és célközönségét mi sem bizonyítja jobban, hogy örömmel üdvözölték az ultrajobboldali portálok is, ha elismerésben részesült Bea és Gabi.

echo

Érdekes adalék, hogy egy kivégzőosztag empátiájával felérő közös műsorukról közös kép nem található, nekik legalább sikerült a múltat végképp eltörölni (?). Vagy csak simán szégyellik egymást végre – mi már kicsit régebben -, bár Gabi járt rosszabbul, őt a fidesz.hu-ról is törölték.

2007-ben Beatrix, a női Szaniszló Ferenc még úgy nyilatkozott egy szélsőjobbos barikádon, hogy „a politikának szerintem semmiféle koncepciója nincs. És ez több mint hiba, bűn. Az ellenzéki politikusok utálják a médiát, mert nem értenek hozzá és inkább szabad prédává teszik. Szakemberek igenis lennének, de nem feltétlenül azok, akiket most a kirakatban látunk.”

Tuti, hogy nem saját magára gondolt.

siklosi

A médiáról – általában – lesújtó véleménye volt, hiszen az sokkal alattomosabban és ravaszabban manipulál, mint bármi más, de ez ma már természetesen nincs így. Akkor persze baloldali kormány volt, Bea asszony azonban bedobott egy snickerst s mára felismerte a politika koncepciós kreativitását és végre ő maga is a fénybe került, mint megfelelő szakember. A megfelelő helyen.

Nos, Siklósi Beatrix hathatós közéleti mélyszántásai – ó de meglepő – elnyerték méltó jutalmukat s ma már, mint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője örömmel értesítette a világot, hogy mintegy 261 millió forint gyűlt össze vasárnap a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójában, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.

Meg fognak lepődni: egy magánszemély 70 milliós Pest megyei kúriát ajánlott fel – itt bizonyára valami nagy-nagy tüzet tudnak rakni az udvaron és akkor mindenki jóllakik.

Egy svájci református szervezet 30 millióval tolta meg a karitatív büdzsét és tessék kapaszkodni: a nemzet gázszerelője nem csak szerencsés és jó üzleteket köt, de nagy a szíve és lelkén viseli a rászorulók sorsát is: Mészáros Lőrinc 20 millióval adózott a lelkiismeretének. Vagy a főnöke utasításának, mivel a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó köztudottan az ökuménia ide-odautazó nagykövete.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a műsorban kiemelte: a 21. században szükség van kapaszkodókra, az egyházak közéleti szerepére. S mélyen igaza van.

Soltész Miklós a napokban jelentette be, hogy plusz 54 milliárdot kapnak az egyházi iskolák jövőre. Abba már elég jól bele lehet kapaszkodni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!