Meghalt Gábor Zsazsa

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi filmdíva – jelentette a CBSLA hírportál.

Ed Lozzi, a színésznőről publikáló újságíró közölte a Los Angeles-i portállal, hogy Gábor Zsazsa vasárnap halt meg otthonában. Ezt később megerősítette férje, Frederic von Anhalt, aki szerint felesége szívinfarktusban halt meg.

Gábor Zsazsa – eredeti nevén Gábor Sári (a Zsazsa nevet Fedák Sári színésznő után kapta, akit szintén Zsazsának neveztek) Budapesten és Lausanne-ban nevelkedett, színiiskolai tanulmányokat folytatott, s már 1932-ben fellépett Bécsben operettdarabokban. 1936-ban Magyarország szépségkirálynőjévé választották. A háború elől menekülve, 1941-ben utazott anyjával és húgaival az Egyesült Államokba, és csakhamar feleségül ment Conrad Hiltonhoz, a szállodalánc örököséhez.

20100724gaborzsaz2

Filmes pályafutása 1952-ben kezdődött, két évtized alatt több tucat filmben kapott szerepet világsztárok mellett. A kritikusok szerint színészi tehetsége leginkább az 1952-ben forgatott Moulin Rouge-ban, illetve az egy évvel későbbi Liliben mutatkozott meg. Különböző országok televíziós show-műsorainak kedvelt vendége, sztárja maradt idősebb korára is. Hírnevét nem annyira filmes szerepei, hanem házasságai, extravaganciája, szellemes mondásai alapozták meg. Összesen kilenc házasságával még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült mint a legtöbb igent kimondó díva. Utolsó férjétől, a nála 26 évvel fiatalabb Frederic von Anhalttól házastársi jogon megkapta a hercegi címet is.

Képtalálat a következőre: „gábor zsazsa”Gábor Zsazsát 2002 novemberében súlyos autóbaleset érte, a kórházat elhagyva beköltözött egy idős sztárokat gondozó szanatórium egyik luxuslakosztályába.Tolókocsiban közlekedett, s több agyvérzés is érte, arcának egyik oldala lebénult. 2011 januárjában fertőzés miatt amputálták jobb alsó lábszárát. Az utóbbi években állandó ápolásra szorult.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!